Sziasztok! Két év van párom, az előtt is kicsit egyedül voltam, főleg esténként. Nem vagyok nagyon bulizós, szeretek kimozdulni, de csak ritkán teszem meg. Hasonló barátnőim is vannak, így ritkán találkozunk estékre, max. beülünk valahova vagy egyikőnknél vagyunk. Mostanában sokat gondolkoztam a szakításon, de egyszerűen elfog a pánik , ha a magányra gondolok. Teljesen megbénít. Ennyire nem féltem még az egyedülléttől, elhagyatottságtól, unalomtól egyedülállóként is, most miért rettegek? Szemétség így a barátom mellett lenni, de szinte megbénít a tudat, hogy esténként senki nem lesz mellettem. Ha már dolgoznék, napközben elfoglalnám magam, akkor más lenne a helyzet, de még tanulok.
2013. okt. 25. 21:00
1/2 anonim válasza:
Pont ezen gondolkoztam az előbb, hogy milyen álarcokat veszünk fel csak, hogy a könnyebbnek látszó úton járhassunk. Azt látom, hogy a fiatalok egyre enerváltabbak, erőtlenek lesznek. Borzasztóan félnek a magánytól, egyedülléttől. Nem érzik magukat elég erősnek ahhoz, hogy egy problémát saját maguk oldjanak meg. Akkor érzik jól magukat, ha mindig van ott valaki, akire lehet támaszkodni. Én most közhelyeket mondok, csúfolódok de nem így van? A Delphoi jósda falán is olvasható a felírat, hogy Gnotis Auton - Ismerd meg önmagadat - mondja a jóslat azoknak akik kíváncsiak, hogy milyen lesz a sorsuk. Amilyen a karaktered olyan lesz az életed, mondja az írás. Úgy gondolom, hogy ezek nagyon okos dolgok, csak rég elfeledettek a mai világban. Mennyivel könnyebb a bizonytalan ember számára úgy az élet, ha tudja a sorsát. Megint ismételve a jóslatot: Gnotis Auton
Nem szokványos válasz született, de szerettem volna kicsit eltérni a hétköznapoktól.
2013. okt. 25. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
2/2 A kérdező kommentje:
Teljesen igaz, amit írsz, és amikor pozitívan állok hozzá a kérdéshez, akkor szinte kihívásnak tekintem az egyedüllétet-ha így is jól tudom magam érezni, akkor érett személyiség vagyok. Viszont sokszor jut eszembe, hogy milyen reménytelennek tűnt összeszedni egy barátot (úgy általában, nem a páromról beszélek), és hogy mennyit küzdöttem magammal, mennyire kilátástalannak tűnt ez az egész. Az érzelmi szupport- a család, a nagyon közeli barátok hiányoznak nekem ebből a képletből, mikor valójában csak fel kéne nőnöm...és nem másokra támaszkodni.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
