Mivel magyaráznátok azt, hogy ha valaki visszahúzódik a közelségtől, érintésektől, ölelésektől, stb. de magányában nagyon-nagyon kívánja ezeket?

Valamiért divat lett az asperger-szindróma. Nem tudom ez jelen esetben miért került szóba...

- Szociális interakciók minőségbeli hiányossága

- Viselkedési mintája korlátozott, behatárolt és ismétlődő

- Érzékszervek működésének sajátosságai: érzékelt ingerek feldolgozása eltérő

Ezeknek "kell" együtt lenni, de még így se biztos.

Én valamilyen sebzettségre, vagy önértékelési problémára tippelnék. Pszichológus segíthet, a gy.k. aligha. Ne bagatellizáld el a dolgot, tényleg beszéld meg valakivel.

#10: Ahhoz, hogy rossz beidegződések alakuljanak ki, nem kell ám valakit random verni. "Á, kislányom, hát itt vagy, tudod mit?" [bámm a péklapáttal]

A "fejbekólintás" semmire semmikor nem megoldás. Megtanít eltitkolni a valóságot, és túlzott önszabályozáshoz vezet.

Aspergerben érintettként osztom a # 12 válaszadó véleményét. Az Aspergernek van ilyen tünete (bár nem minden Aspergeresre jellemző), de az Asperger az autizmus spektrum része, tehát 1-2 tünet alapján még senki nem lesz Aspergeres, hanem számos autisztikus tünet együttállása jellemzi.

Ha tehát a többi tünet is jellemző rád, akkor joggal gyanakodhatsz erre az állapotra. Ugyanakkor a problémád gyökere szerintem is máshol keresendő. Saját magamon tapasztalom, hogy vágyom ugyan bizonyos dolgokra, de nincsenek meg azok a szociális mintázatok, amelyek lehetővé tennék. A családi szocializáció zavarai (ami lehet éppen egy "túlszerető", "túlféltő" család is) nem teszik ezt lehetővé számodra.

A megoldás valóban a pszichoterápia. Személyes tapasztalatom, hogy segít abban, hogy felismerjük az életünkben jelen lévő hibás mintázatokat (amelyeket egyszerűen nem is veszünk észre! amíg benne vagyunk!), és megtanít a kezelésére is. Nem mondom, hogy könnyű munka, sőt, nagyon nehéz. De azt gondolom, hogy megéri!

14. vagyok. Ha több tünet jellemző rád, akkor érdemes a végére járni. Én sok olyan felnőtt Aspergeressel találkoztam, akik kamaszként, vagy éppen felnőttként szembesültek a "címkéjükkel", és sokaknak segített önmaguk megértésében, az önelfogadásban.

Viszont ettől függetlenül is nagyon javasolnám a pszichológust, én kb. egy évig beszélgettem különböző emberekkel, barátokkal, ismeretlenekkel, de csak egyre jobban belegabalyodtam a problémáimba, és nem láttam a kiutat. Nekem a terápia segített a hibás mintázatok felismerésében, felülírásában.