Én így érzem jól magam. A társadalom mércéje alapján ez abnormális lenne?

Ha saját bevallásod szerint is ennyi mentális problémád van, miért kérdezed, hogy abnormális-e a viselkedésed? Persze, hogy az.

"Nos, megitélésem szerint inkább ők túl egyformák, primitívek"

Ez máris egy hatalmas probléma. Nem vagy jobb, különlegesebb, vagy okosabb a többieknél, csak félsz ismerkedni, ezért egyszerűbb azt mondani, hogy mások primitívek.

"A közösségeket is mindig kerültem, a csürhe effektus nem az én asztalom."

Mi köze a közösségnek a csürhéhez? Tisztában vagy a két szó jelentésével?

"kilógtam a tizenévesek sorából."

Nagyon sok ember érzi úgy, hogy ő más mint a többiek, ez teljesen természetes.

"Szerelmet még soha nem éreztem, és nem is vágyakozom rá."

Ez a része a kérdésednek pedig totális hazugság, amellyel lehet, hogy magadat meg tudod vezetni, de minket nem. Kevés olyan ember van aki ne vágyna fizikai kapcsolatra, vagy ha az aszexuálisok elenyésző százalékába tartozol, legalább egy barátra, vagy lelki társra.

Le kellene küzdened a fóbiáidat. Egy kis bátorságra van szükséged. Ez a sok keserűség csak védekezés.

Nos, elsősorban azt szeretném leírni, hogy az általad leírt dolgok nagy részével egyetértek kérdező. Főleg az utolsó kommentedben találtam sok igazságot.

Jól látod, hogy a társadalom kitagadja azt, aki más, mindenkit próbál ugyan olyanra, úgymond birkának nevelni, hogy mindig azt és úgy tegye, ahogy az el van tervezve. Így egyszerűbb befolyásolni és terelgetni az embereket. Nézd csak meg, hogy a kereskedelmi TV adókban is milyen műsorok mennek (nem, nem elsősorban a filmekre gondolok). Ez is elég jól mutatja, hogy kiket céloznak az adással: a birkacsordát, akinek ezzel is formálni próbálják az "ízlését", hiszen ha ő nem nézi a 123. részét a nyalóvilágnak, akkor a többi társa a suliban kiutálja és lúzernek jelenti ki, kitagadja maguk közül :)

Ez elég szélsőséges példa volt, de sokszor sajnos igaz. Viszont ezeket még lehetne éjt-nappallá téve folytatni, mert rengeteg téren nyilvánul ez meg, nem csak a média szintjén. Maguk az emberek is olyan primitív elvárásokat állítanak fel a többiekkel szemben, amiket igen egyszerű teljesíteni, viszont ahhoz, hogy ezt megtedd lejjebb kell adnod, el kell dobnod az egyéniséged. Ez viszont a legnagyobb hiba.

Bárhogy is alakul az életed, bárki is kerül el téged amiatt, amilyen vagy valójában, meg fogja érni előbb utóbb, hogy így tettél. Ha megjátszod magad, azzal csak azt éred el, hogy előbb utóbb te magad is el fogod hinni, hogy olyan vagy, mint ők, pedig nem. Ha pedig ez megtörtént, akkor talán nincs visszaút.

Szóval mindig tarts ki amellett, aki vagy. Még ha távolinak is tűnhet most vagy lehetetlennek, hogy ez kifizetődik, így lesz, ez kétségtelen.

Most viszont rátérek arra a részre, amivel nagyon nem értek egyet.

Ez a rész az, ahol azt állítod, hogy egyetlen egy ember sincs rajtad kívül, aki hasonlóan gondolkodna, akit érdemes lenne megismerni, aki értékes lenne és akár plusz értelmet adhatna az életednek, boldoggá tehetne.

Az, hogy a szerelmet és az emberi kapcsolatokat teljesen elutasítod, ez egy óriási hiba.

Attól, hogy tisztában vagy vele, hogy a tömeg primitív, buta, attól még ott van az a pár különleges ember is, aki arra vár, hogy rád találjon, akik megértik a helyzeted, akik hasonlóan gondolkodnak, mint te.

Kétlem, hogy valóban elhinnéd azt, nincs rá szükséged. Biztos, hogy vágynál egy olyan ember társaságára, aki megért téged, akivel őszintén jól tudod érezni magad úgy, hogy önmagadat adhatod előtte, semmit sem kell eltitkolnod vagy megjátszanod. Márpedig vannak ilyenek, csak ritkák, ezért tovább kell keresni őket, nem olyan egyszerű megtalálni őket, mint a csorda bármely elbutult, unalmas tagját.

Az állatokért való rajongásoddal nincs baj, én is szeretem az állatokat, viszont tisztán, őszintén boldog örökké nem lehetsz csak állatokkal. Az állatok is csak azért "tiszta, őszinte lények", mert ők nem képesek olyan szinten gondolkodni, mint az ember. Ha ők is képesek lennének rá, hidd el, köztük is pont annyi lenne a képmutató és gonosz, mint az emberek között. Szimplán az intelligenciájuk akadályozza meg őket ebben.

Az pedig, hogy megértenek... valamilyen szinten esetleg megérhetnek, de úgy sosem fognak, mint egy másik emberi lény. Egy állat nem fogja tudni, hogy neked mi is a bajod pontosan, maximum megérzi, hogy rossz a kedved, de segíteni rajta nem fog tudni. Persze odabújhat hozzád, de ez csekély vigasz, ha igazán komoly gondod van.

Szóval összefoglalva, ha egyáltalán elolvastad mindezt (általában mikor ilyet írok ide valakinek, sosem olvassa el, se nem reagál rá), azt tanácsolom neked, hogy gondold át kicsit, hogy mit is érzel igazából. Próbálj meg nyitni emberek felé, próbáld meg megismerni őket.

Amikor megismersz valakit és kiderül, hogy ő is ugyan olyan sablonos, semmitmondó ember, mint a legtöbb, akkor lépj tovább. Nem kell, hogy ő része legyen az életednek.

Aztán egyszer majd megtalálod azt a valakit, akiben megvan mindaz, amire szükséged van, akkor pedig nem fogsz tudni tovább lépni, hogy "csakazért se kell nekem ez!", akkor tudni fogod, hogy ez az, amire vártál.

Én is utáltam az embereket pár éve, bele is betegedtem mentálisan, most pszichológushoz járok:D Nekem a családomban voltak/ vannak nagyon nagy problémák, ezért alakult ki nálam ez a dolog. Lehet neked is van valami gáz a családoddal nem? Ennek a világutálatnak egyébként az az alapja, hogy nem kaptál elég szeretetet, ezért zárod el magad a külvilágtól. Szerencsére nálam már sokkal jobb a helyzet, beláttam, hogy én vagyok a hülye, nem az emberek. Azóta megváltoztam. Viszont van egy barátnőm, aki ugyanott van, mint Te, és azt kell, hogy mondjam iszonyat elviselhetetlen tud lenni a csaj. Ő is váltig állítja, hogy ő boldog úgy, ahogy van, de én tudom, hogy nem. Én sem voltam boldog annó. Úgyhogy szerintem az 1. dolog az, hogy legyél őszinte magadhoz. És ha arra jutottál, hogy nem vagy boldog, irány egy jó pszichológus, mert segítség nélkül a szarból várat építeni szinte lehetetlen.

Remélem tudtam segíteni:)