Ti hogy viselitek a magányt? Van olyan, akinek intellektuális magánya van? Oldódni szokott ez közösségi oldalakon való levelezéssel?

2. vagyok.

Réges-régen, még a babánk előtti időben mi is nagyjából egyszerre feküdtünk le.

Amióta baba van, azóta ez nem működik, mert én fordítok, és napközben bele se tudok szagolni a munkába, tehát marad éjjelre. Vagy babázni kell éjjel is. Vagy más elintéznivaló marad. Szóval a férjemnek már fel sem tűnik, ha én csak mondjuk hajnali 4-kor kerülök ágyba. Ő általában lefárad a munkában, ahogy leteszi magát vízszintesbe, már alszik, mint a bunda. Irigylem is érte. Régebben, még szintén a baba előtt, szólt is, hogy menjek már aludni. Most már csak a macska jön ki óránként rám nézni, mi van. :) Ez van, ez sem tart majd örökké, ahogy semmi sem.

Persze mindig lesz min aggódni, mondjuk optimálisan 15 év múlva már nagyjából bulizós lesz a gyerkőc, akkor majd azért nem alszok. Imádom, biztos, hogy tövig fogom rágni miatta a körmöm, ahogy most is. Meg amíg élek. :)

Hát, én elég magányos vagyok, bár ez inkább az érzelmi/szexuális magány. Ezt próbálom a barátaimmal való minél sűrűbb találkozásokkal kitölteni, de hát sajnos ők nem tudják pótolni.

Amikor nagyon rám tör itthon, akkor leülök zongorázni. Az mindig úgy megnyugtat :)

De közben meg nagyon félek ettől az egésztől. Hogy senkinek sem fogok kelleni, nem leszek elég jó. Az önbizalomhiány ráadásul csak fokozza ezt a bizonytalanságot, és az egész egy ördögi kör, amiből nem látok kiutat. 18 éves vagyok, de már a velem egykorú fiúknak mindnek van tapasztalatuk, volt barátnőjük, nekem meg emiatt egyre inkább olyan érzésem van, hogy le vagyok maradva mindenről.

Most fogok egyetemre menni, és tiszta gáznak érzem, hogy még szűz vagyok, meg nem volt barátnőm. Budapest: új hely, új emberek, és félek, hogy hogy fognak befogadni, ugyanis a mostani barátaim eléggé rendhagyóak, eléggé érdekes társaság vagyunk... :D

Ráadásul mások elmondása alapján helyes vagyok, értelmes, jó fej, jó humorú, stb.

Plusz nálam százszorta ocsmányabbaknak is szép barátnőjük van, én meg ettől kur.vára szarul érzem magam; nekik mi olyanjuk van, ami nekem nincs?!

hát én nekem mind 2-bőlkijutott.bár vannak barátaim,nem találkozunk sokszor (amolyan sulis haverok)+ha még össze is jövünk,sokszor rájuk unok.nem azt mondom hogy folyton filozofiálni akarok az élet nagy dolgairól,de örülnék hasonló szintű emberekhez.+engem nagyon érdekelnek a művészetek,az állatok és a rock de a legtöbbjüket nem.

mondjuk azt sem értem,h sokan egyedül érzik magukat,de ha találkozni kéne,hirtelen dolguk van.persze,megértem ha valaki nem akar hajnalban 1 sikátorban összefutni,ezt nem is várom el.de annak nincs értelme,h váltunk pár levelet,és kb ennyi.

furák az emberek... csak így 1 kicsit unalmas,h hiába próbálkozok.

Nem értelek, Kérdező, - ha gyerekeid vannak, hogy vagy magányos?

Bár világos, hogy sok a macera velük, de hát én meg pont azt látom, hogy azok tartanak olyan szellemi állapotban, ami miatt én is írtózom a lezárt, túlélő elméktől!

A magánynak egyébként nem a mély barártság az ellentéte, nekem pl. ott egy rendes kocsmai társaság, egy elég komoly szitig ismerjük egymás életét, de leülhetsz közéjük, csak hallgatni is.

Értem ám, - nekem érzelmi túltengéseim vannak, amiket nem lehet a gyerekekre önteni.

Azt nem tapasztalom, hogy valami is egyirányú volna, - vagy csodagyerekeim vannak....

Mondjuk, ha szóbajön a hőtérkép, és ott pont meg a "harmatpont" mibenléte, - hát magamtól meg nem tanultam volna megint.