Mit tehetnék, hogy ne őrüljek meg a magánytól?

24 éves lány vagyok.

Sosem voltam társasági ember, inkább magamnak való, szürke kisegér. Ennek ellenére az általános iskolában, és utána a gimnáziumban is volt olyan barátom, akiért tűzbe mentem volna, és viszont.

A gimnáziumi barátság 10 évig tartott, idén szakadt meg végérvényesen, miután megtudtam, hogy a barátomnak tartott lány elárult.

Párkapcsolatom nincs.

Édesanyámmal élek, de úgy érzem, hogy kilométerek választanak el minket egymástól. Próbálok vele kommunikálni, de nem érzem azt, hogy lenne rá igény.

Van munkám, egészséges vagyok, mégis úgy érzem, hogy szépen, lassan beleőrülök ebbe a magányba.

Reggel felkelek, elmegyek dolgozni, hazajövök, elvégzem a házimunkát, tornázok, és olvasok kb éjfélig. Aztán kezdődik az egész elölről.

Sokszor érzem azt, hogy velem van a baj, hiszen oka van annak, hogy egyedül vagyok. Amikor megkérdezem a családomat, hogy mi a gond velem, akkor az a válasz, hogy semmi.

De én ezt nem hiszem el...nem ok nélkül vagyok egyedül.

Kérlek segítsetek.

Köszönöm