Fiatalon kiégtem? Mi a megoldás?

Nem tudom, mennyire lesz hosszú, megpróbálom aránylag röviden.

24 éves fiú vagyok, és nagyon nem találom a helyem a világban már évek óta, de igazából talán sosem. Barátnőm sohasem volt még, van szexuális vágyam, viszont rettegek az érzelmi és más jellegű elhatározódástól. Sokat álmodozok a "normális életről", de úgy érzem hogy magam miatt, a falaim miatt ez (már) elérhetetlen. Az állapotomon csak ront, hogy kvázi nulla barátom van, iskolából nem maradt meg senki csak 1-2 tag akikkel néha leülök játszani valamit de úgy annyi elég is belőlük. Ők sem igényelnek többet belőlem és én sem belőlük. Ez már talán önmagában nem jó, és kimondva szánalmasan hangzik de a semminél több, úgy vagyok vele. Dolgozok már évek óta, a helyemet mindenhol megálltam viszont mindig adódtak problémák amik miatt eljöttem. Kötekedő, passzív agresszív megnyilvánulások kollégáktól, stressz, aránytalanul kevés fizetés, és ami minden munkahelyen bosszantott, az az volt hogy egyszerűen hlyének néztek/akartak nézni és sajnos nem csak az idősebb kollégák. Ezek mind csak növelték a feszültséget és a gyűlöletet bennem az emberek iránt. Családi gondokról, traumákról most nem beszélnék inkább, abból is akad jócskán, súlyostól a kevésbé súlyosig. Ezekből is jó pár van, amiktől a mai napig vannak rémálmaim. A dolgok úgy 2022 óta kezdtek rosszra fordulni igazán, mármint ami a kiégést illeti mert problémáim már a gyerekkoromig visszavezethetők. Szóval ekkor tájt nem volt valami jó munkahelyem sem, viszont a családi állapotok kezdtek lenyugodni. Itt még nagy intenzitással voltam a hobbijaim iránt, programokat is szerveztem magamnak néha a szabadidőmben, nehéz ezt máshogyan megfogalmazni de még volt bennem spiritusz, élet, akartam. 2023-ban több törés is ért, több dolog is volt amibe belekezdtem nagy elánnal, és beletörött a bicskám. Ebben volt emberi kapcsolatok kiépitése is, ekkor tájt megpróbáltam lenyomni a korlátaim és ismerkedni emberekkel. Sajnos egyiknek sem lett jó vége, volt ahol miattam - volt ahol a másik személy mentális állapota miatt, de a lényeg hogy ezeket sorozatos bukásnak éltem meg. Itt már egyébként nem véletlenül kezdtem el az ismerkedést, éreztem a magányosodást és hogy egyszerűen lépnem kell. 2023 év végén egyébként otthagytam a munkahelyem kicsit több mint 2 év után. 2024 elején szintén próbálkoztam ismerkedéssel, itt már egyébként kifejezetten erősen benne voltam a kiégés állapotában, itt már egyáltalán nem is érdekeltek a régebbi mókjaim, már nem jártam el sehova sem. Az előző év, tehát "23 volt talán ilyen téren a vízválasztó, bár a kiégés folyamata már valaszinűleg hosszú évekre visszavezethető. 2024-ben viszonylag korán eltudtam helyezkedni, és elég "jól" keresek azóta is, itt sokkal több ingert kapok mint az előző munkahelyen aminek megvan a pozitív és negatív oldala is. Az itthoni életem (magánéletem) nem változott, és éppen emiatt változott mégis rengeteget a negatív irányba. Egyre feszültebbnek érzem magamat amikor egyedül vagyok a lakásban, egyszerűen semmi a világon nem tud már huzamos ideig lekötni. Nem tudok végignézni egy filmet, nem érzek libabőrt egy jó zenétől, nem akarok játszani a gépen, nem akarok a hobbijaimnak élni, sem felfedezni a világot. Semmire sem érzek már késztetést. Szóval amolyan teljes apátiában vagyok, de a fájdalmas részén már túlestem azt hiszem tavaly év vége felé, amikor egyedül voltam hetekig az ünnepek alatt is. Maga az üresség érzet pokoli ami bennem van, amikor tudod hogy régen mennyire akartad de már semmit sem érzel, hogy már nem hoz lázba semmi az égadta világon, és mintha egyre sötétebbek lennének a mindennapok. Ja igen, a legfontosabbat ki is hagytam szerintem, hogy bsszus 24 évesen itt vagyok és egyszerűen fogalmam sincsen hogy mit akarok az élettől és miért küzdök a mindennapokban. Barátnő és az ezzel járható dolgok ugye a család mondjuk ki.. kizárva. Ha eddig nem tettem komoly lépéseket, akkor valószínűleg sohasem fogok, mert csak áltatom magamat mindig. Jó lenne, jó lenne, de sosem fogok akarni erőfeszítést beletenni, és sosem lesz tököm elhatározódni valaki mellett. De ha nincs család, akkor mi az élet célja? Kiégve ücsörgök majd egy padon? Egyedül felfedezem a világot? Mondjuk ez nem is rossz ötlet végső megoldásnak, de ha nincs kivel megosztani a szépet, legalábbis már így vagyok vele. Nem tudom kinek mi jött át ebből, érez-e valaki hasonlóan (fiatalok elsősorban). Észrevételeket, tanácsokat, élettörténeket szívesen meghallgatok ameddig az kulturált.