Jó ötlet elszökni otthonról?

Tudom, százszor feltette már mindenki ezt a kérdést, de nem találtam olyat, amilyen az én helyzetem lenne, ezért gondoltam kiírom, veszíteni nem veszíthetek vele. Nos először is miért merült fel bennem a gondolat? A helyzet az, hogy több, mint egy hónapja be vagyok zárva a szobámba és azóta szinte sehol sem voltam, főleg nem egyedül. Ennek az okát nem részletezném, nagyon röviden annyi az egész, hogy szakember szerint veszélyt jelenthetek másokra és nem maradhatok egyedül, az iskolám közelébe meg végképp nem mehetek. Meghatározatlan ideig kénytelen vagyok abban a helyzetben maradni, amiben most vagyok. A kortársaim bizonyára azt mondanák, hogy milyen jó nekem, amiért nem kell iskolába mennem, de ez abszolút nincs így. Leírhatatlan az a fájdalom, amit akkor érzek, amikor belegondolok abba, hogy lemaradtam mind a Mikulásról, mind az ajándékozásról, a Karácsony ünnepléséről és az éjszakai bálról. Mind ezekről képeket is látni, amelyeken az osztálytársaim boldogak, meg végképp kicsinál. Teljesen mindenből kimaradtam, ami már visszafordíthatatlan, és úgy érzem, abszolút nem vagyok része az osztálynak semmilyen szemszögből, ami lássuk be, így is van. Olyan, mintha mindent és mindenkit kezdenék elveszíteni, teljesen egyedül maradtam és már nem először kerülök olyan tehetetlen helyzetbe, amiből egyszerűen nem tudok kimászni. Próbáltam elmagyarázni ezt az egészet azoknak, akik arról dönthetnek, hogy mehetek-e iskolába, már ígéretet is tettem, hogy nem fogok tenni semmi rosszat, de hiába. Ráadásul a szüleimtől azt is megkaptam, hogy mindenről kizárólag én tehetek - vagyis nem kellett volna megosztanom a gondolataim senkivel, inkább magamba kellett volna őket folytatnom, aminek több, mint valószínű, szörnyű következményei lettek volna. Nem tudom már, hogy mivel teszek jót másoknak, vagy magamnak, fogalmam sincs, mit tudnék tenni. Már megőrülök itthon és csak egyedül akarnék lenni a szabadban, ahol senki nem ítél el és teljesen független lehetek mindentől és mindenkitől. Ha elszököm, egyszer úgy is haza kerülök (kivéve ha valamilyen úton módon meghalok, de az most nem számít), ezzel tisztában vagyok, ahogy azzal is, hogy rengeteg veszélye és nehézsége lenne a dolognak, de úgy érzem, egy pillanatnyi boldogságért megérné. Igazából ott is egyedül lennék, ugyanúgy, mint itthon, szóval az nem oszt, nem szoroz. Attól viszont nagyon félek, hogyha majd haza kerülök, akkor már nem csak a szobámba zárnak be, hanem máshova is, egy sokkal szigorúbban őrzött helyre. Azt nem tudnám elviselni soha és kérdés nélkül keresnék alkalmat arra, hogy megöljem magam. Már úgyse lenne semmi és senki,amit/akit elveszíthetnék. Már összepakoltam, de mentálisan nem igazán készültem még fel. Holnap még talán nem teszem meg, de holnapután, ha minden igaz, igen. A kérdést csak azért írtam ki, mert szükségem volna olyan ember megerősítésére (akár támogatva a szökést, akár nem), aki kívülálló.