Lehetséges a húszas éveidben szellemileg leépülni a magánytól?

"Szocializáció nélkül szorongóvá válik az ember"

Szocializacio nelkul szabadda valik az ember, foleg, ha van egy kis passziv jovedelem :)

40F incel

Igen, lehet. Csatlakozom a #3-ashoz, én éppen ezért váltok munkát.

Egyébként miért nem kerestek, keresünk társaságot?

30f

A leépüléshez egyébként sok dolog vezethet:

totál beszűkült helyzetek, pl. négy fal között vagy egész életedben

alváshiány

mozgáshiány

helytelen életmód, pl. vitamin, ásványi anyag, vízhiány - ezek nem csak a testnek, hanem az agynak is szüksége van.

hogy csak néhányat említsek.

Ráadásul ha az ember valamihez hozzászokott, pl. nem olvas, nem megy sehova, akkor nehezen tud változtatni, könnyen lehet, hogy elveszti a motivációját, és egyre több dolog iránt is. És ez fordítva is így van, ha érdeklődő, ha tudásszomjas, akkor hajlamos több dolgot megismerni.

Ezek persze nem olyan dolgok, hogy az ember 20 évesen leírhatja magát, és lehúzhatja magát a vécén, ha most ilyen, tudja magát és a szokásait alakítani, ha akarja. Le tud venni egy könyvet a polcról, ki tud próbálni dolgokat, kísérletezget, hogy valami milyen.

Pl. nekem nincs nagy kézügyességem, totál nem konyítok az elektronia mélységeihez, de egyszer valahol valahol lehetőségem volt arra, hogy kipróbáljam azt, hogy milyen egy nyomtatott áramkört forrasztgatni, és csinálhattam magamnak egy kütyüt. Nem volt hasznos, de jópofa volt ledek, meg mit tudom én még milyen bemenetek, és látszólag folyamatosan világítottak, de ha bizonyos sebességgel rázogattam akkor egy ábrát rajzolt ki, mert valójában különböző sebességgel vibráltak a ledek. És akkor ez új élmény, sikerélmény... esély, hogy felkeltse az érdeklődést, hogy nem csak a négy fal van.

Csatlakozom a többiekhez, sajnos tényleg lehetséges, és van is ilyen a gyakorlatban is.

Nem szeretnék önéletrajzi kisregényt írni, nem mintha hosszú lenne (de legalább unalmas), viszont kicsit mégis a kérdéshez tartozik:

gyerekként sok időt töltöttem a szobám négy falán belül, aminek következtében eléggé hiányosak a szociális képességeim, készségeim. Bár gimi végén, és egyetem alatt sikerült valamelyest behoznom a saját magamnak okozott lemaradásomból, még nagyon nem az igazi. Ráadásul olyan szinten, hogyha huzamosabb hetekig nincsen kontaktom a lakáson kívüliekkel (pl. vizsgaidőszak miatt, vagy nyáron, vagy, mikor hamarabb végeztem a gyakorlatommal és heteim voltak a következő félévig), teljesen olyan az egész, mintha visszasüllyedtem volna nullára, amikor mégis kikerülök otthonról. Vagy minimum ahhoz közeli állapotra. Kínos vagyok, nem tudok normálisan beszélni, beszélgetést fenntartani. Amikor eltelik x idő, jön a gondolat, hogy "na, ezt kellett/illett volna mondani!" - szóval megkezdődik az agyalás.

Ha nem lesz változás (=nem változtatok), nem tudom, mi lesz ennek a vége. Egyelőre abba próbálok kapaszkodni, (ha minden jól megy) ősszel kollégista leszek, és bár már most tudom, nem lesz egyszerű, hátha végre javul a helyzet. Legalább egy kicsit :c

23/L

Személyiség kérdése. Én pont hogy sokkal jobban érzem magam, mióta kevesebb emberrel kell kontaktba kerülnöm, amennyire lehet kerülöm is akit csak lehet. Itthon a házastársam, a melóban 3man vagyunk , nem vészes, és szerencsére egyiknek sincs szofosása, igy nem kell jopofizni, mindenki teszi a dolgát:)

Én abszolut nem igénylem az emberek társaságát, többek közt pedig egyenesen rosszul érzem magam. A párommal szeretek lenni és kb ennyi. Fél óra után még a saját családom is sok, nem hogy az idegenek, a tömeg, a nyüzsgés, sose értettem hogy lehet azt szeretni.