Éreztétek már úgy, hogy senkinek nem voltatok még igazán fontosak?
Értem ezt párkapcsolat, barátság terén.
Az exférjemért mindenemet odaadtam volna. Visszafele pedig semmit nem kaptam. Mégis elhagyott másért, mondván nem foglalkoztam vele eleget.
Vágyom arra, hogy valakinek fontos legyek, hogy keressen, ne csak én menjek és kezdeményezzek, ne csak második legyek. Hogy ne én szervezzek meglepetésprogramot, hanem nekem szervezzen valaki.
Egyszerűen egyik párkapcsolatomban sem éreztem azt, hogy mindent megtenne értem a másik.
Úgy érzem, velem van a baj. Azt tudom, hogy az önbizalmam jelenleg nulla és nem megfelelő emberekkel voltam kapcsolatban.
Nagyon hasonlóan érzem magam,párkapcsolati szempontból nem közelítelek meg mert átlag alatti pasi vagyok viszont nagyon szívesen barátkoznék.
Nagyon nem mozgok rutinosan sehol úgy istenigazából a világban félénk is vagyok viszont szívesen nyitnék végre. Egyszer voltam koncerten akkor is egyedöl.
Nah ha lenne kedved barátkozni kérlek írj.
28F
Igen, és nálam ez egy jó pár éve tartó állapot már igazából.
Párkapcsolatom nem volt még, így arról nem tudok nyilatkozni, de a barátok terén igen: eleve nem volt belőlük sok sosem, de mindenkinél előbb, vagy utóbb arra a pontra jutottam, hogy egyoldalúvá vált az egész. Csak én kerestem őket, ők nem, mindig én kezdeményeztem, és többet is tettem a dologba, mint ők. Aztán gondolom nekik jó volt így, nem volt igényük többre. De egy ponton túl már fárasztó, és lehangoló, amikor az ember a sokadik ilyen "barátságot" éli meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!