29 évesen nincsenek emberi kapcsolataim, teljesen egyedül vagyok. Ez mennyire gyakori?

Pont ezaz. A kutya "barátságát" megvásárolod étellel. Míg egy ember barátságát ki kell érdemelni.

Mondhatni a könnyű út a kutyatartás.

A kutya nem társ, nem barát, hanem rajongó. Nem tudja pótolni az emberi barátságot.

Persze ettől még jó érzés, ha van!

Ugyanitt tartok én is 29 évesen sajnos. Korábban voltak barátaim, de közülük csalódtam nem is egyben. Mikor az egyik kedves házaspár az összes rólam tudott infót elmondta a szomszédoknak, utcabelieknek, illetve egyik napról a másikra nem is köszöntek nekem. Ez olyan törés volt bennem, hogy azóta nem tudok bízni senkiben a családomon kívül.

Tesóm fiatalabb nálam. Ő is probálkozott barátkozással, de abban a korosztályban meg az a "menő" akinek drágább kocsija van. Úgyhogy gyomorforgató az egész.

A magány viszont rossz. :(

41n éves vagyok. Gyakorlatilag 1 barátom sincs.

Persze van a család révén 1-2 ember akik úgymond "barátok", de ha igazán bajban lennék nem jönnének segíteni, vagy nem tudom velük megosztani a gondjaimat. Sose tudtam olyan barátokra szert tenni, akik nem érdekből voltak mellettem, de mivel hamar felismertem a kihasználás jeleit hamar lekoptak rólam. Aztán meg már nem is kerestem senkit. Nem mondom, szar egy érzés, hogy nincs olyan haverom, akivel örök bariság lenne.. De már megszoktam, bármennyire is vágynék rá.

Gyakorlatilag a párom a legjobb barátom. De azért jó lenne még valaki más is...