Hogyan engedjem el azokat az embereket, akikről tudom hogy én feleannyit sem számítok nekik, és feleannyit nem tennének értem, mint én értük?

Fene tudja. Talán jutalmazhatod őket a hiányoddal. Kereshetsz olyan embereket, akikkel jobban kijösz. Vagy talán megértheted, hogy több gondjuk is van annál, hogy veled foglalkozzanak (persze lehet ez nem így van).

Ha egyedül vagy, és "csak" annyi a bajod, hogy magányos vagy, kereshetsz valamit, amivel elviselhetőbb a magány.

Nekem kicsit gyanús, hogy szereted őket, de ők nem szeretnek vissza. Kicsit olyan, mint amikor a rajongó szereti a bálványát, de az nem sokat foglalkozik vele. Vagy amikor a kisgyermek "jogosan" vágyik az anyja szeretetére, figyelmére, de nem kapja meg.

Ja igen, ha megteheted, akkor pszichológus, pszichoterápia.

Vannak pl. akik azért tartanak kutyust, cicust, mert velük könnyebben tudnak jól bánni, mint az emberekkel, és ezt az állatok pozitívan értékelik.

Pl ha van kisbabád, őt is elengednéd, mert fele annyit sem tesz érted, mint te érte?

Furcsa

Egy idő után nagyon jól fogod ezt kezelni. Éld meg a hiányukat, nincs ezzel semmi baj az ég világon.

Szererhetsz valakit, de még is mondhatod azt hogy nem jó ha egymás élete részei vagytok.

Mi azért vagyunk ezen a világon hogy éljünk, tapasztaljunk, csalódjunk.

Ha most még nem is látod ezek a csalódások fognak téged a felé sodorni, hogy megtaláld önmagad. Hogy mennyit is érsz,és a legfontosabb az értékeidet is megfogja idővel adni.

Rá fog ébreszteni hogy mennyire értékes is vagy.

Ha ezek megvannak, hamar felfogod fogni hogy az emberek jönnek és mennek az életedbe, ez a dolguk.

Olyan időszak is lesz amikor magányos leszel, akkor fogsz igazan rá jönni dologra.

Olyan is lesz amikor, túl zsúfolt lesz az életed az emberektől, de idővel minden ember elmegy.

De ezek nem negatív dolgok ám.

Jönnek, tanítanak, és elmennek.

Majd jön a következő kör az emberekből.

Szóval ne búslakodj, minden ember aki úgy dönt nem akar már az életed része lenni hát menjen.

Te pedig csak mész előre, és kész.

“Nem tudsz olyan embert marasztalni, aki el akar hagyni”

Ha még tudod is, idővel ugy is elfog hagyni.

A legrosszabb ha önmagad hagyod el, ha el is hagyod meg kell újra találni.

Fel a fejjel, csak előre!

Ha több emberrel barátkoznál, nyitottabb lennél, ha több programon vennél részt, képeznéd magad, új kalandokat, kihívásokat vállalnál, akkor megnőne az önbecsülésed, akkor nem egy állóvízpocsolya lenne az életed.

Ilyen esetben nem lenne olyan padlón az önbecsülésed, hogy lemész kutyába egy kis alamizsnáért és mindent odaadsz, és ha beléd rúgnak, akkor is visszakúszol.

Szerintem önmagadon érdemes kezdeni a változást, hogy jó barátok felé nyiss, hiszen nem csak a mennyiség, hanem a minőség is fontos. Nagyon fontos, hogy építő közegbe kerülj, de azok is olyat szeretnek igazán hosszútávon, akik magukat is építik, nem önsorsrontók.

Úgy gondolom, hogy ilyen helyzetbe leginkább nagyon szorongó emberek kerülnek, tehát elsősorban ezt a kiváltó okot kell legyőzni.

Személyfüggés.

Én is szenvedtem benne, aztán egy kicsit rágyúrtam az önbecsülésre, a szorongásra, az önismeretre, és rájöttem, hogy ez nekem káros. Hogy az illető szinte csak akkor keres, ha szüksége van valamire, de csak azért, hogy örömöt szerezzen nekem, vagy kettőnknek, nem kezdeményez. Beláttam, hogy ha erősödik az önbizalmam, akkor ő azt szándékosan rombolja, élvezi, hogy hatalma van felettem, és egy cseppet se tisztel.

Ez a kontraszt olyankor jött elő igazán, amikor láttam, hogy másokhoz hogy viszonyul és hozzám hogy viszonyul, és rájöttem, hogy ez nem fog változni, hiába próbáltam ezt vele megbeszélni, kikérte magának.

Egyszer azt mondtam neki, hogy tudatosult bennem, hogy eddig személyfüggő voltam, mostanra már ez megváltozott, és ha nem lesz jobb a kapcsolatunk, kész vagyok azt megszakítani. Bámult egy nagyot, nem szólt semmit. Egyszer megint játszmázni kezdett, és akkor megint rosszul éreztem magam. Többet nem kerestem. Egyszer még áthívott hónapokkal később, sejtettem, hogy megint egy hatalmas szívességet akar kérni, de már eldöntöttem, hogy akármit is kér, nemet mondok. Így is lett. Azóta se találkoztunk személyesen. Később küldött hébe-hóba egy-egy GIF-et, én visszaküldtem neki egy másikat, és ennyi. Nem hinném, hogy a személyem hiányzott neki, inkább csak az egoját sértetem azzal, hogy eltűntem.

Igen, nekem se volt akkor barátom, se senkim, tök magányos voltam, és ezért is voltam nagyon kiszolgáltatott, amivel vissza is élt. De beláttam, hogy akkor is ugyanolyan magányos vagyok, csak még az önbecsülésemet is rombolja, bánt, és ennél még az is jobb, ha egy ember sincs az életemben, lehet nyitni egyedül is, vannak programok, stb. nem kell társsal menni. Aztán majd csak felfigyelsz valakire, aki érdemes rá, és ez kölcsönös lesz.

Arra érdemes odafigyelni, hogy ilyenkor szerintem az ember bizalma és érzelmi állapota szélsőséges: vagy nagyon bizalmatlan, zárkózott, aztán kiszúr egy embert, és arra rázúdítja minden bizalmát, stb. amivel a másik nem biztos, hogy hirtelen tud mit kezdeni, mert a bizalom felelősség, teher is lehet, ha úgy van tálalva. Szóval fokozatosan, figyelve a reakciókat. És arra is figyelni kell, hogy ne ismétlődjön meg az előző "játék".

Ha nagyon senki nincs, akkor még egy levelező barát is jobb a semminél, ill. naplót írni is hasznos, azzal is kiventillálod a gondolataidat, ami nagyon kell, hiszen senki nem hallgat meg úgy igazán.