Hogyan kezelitek amikor látjátok hogy mások ide oda mennek barátokkal, szociális életet élnek,ti pedig jelenleg nem ?

Kicsit furán fogalmaztam meg a kérdést,de jobban nem ment .Tehát arról lenne szó hogy már régóta be vagyok zárkózva ,de mégsem tudok ebből kijönni. Egész életemben én voltam a kitaszitott,az iskolában szinte mindig ki voltam közösitve ,hiába próbálkoztam sehova sem sikerült beilleszkednem. Van egy kis szociális szorongásom is. Nagyon beragadva érzem magam,fiatal vagyok szocializálódnom kéne de egyszerűen már nem merek és nem tudok. Már azt a szintet értem el hogy egyszerűen semmi sem jó,nagyon nehéz ezt megfogalmazni de remélem lesznek olyanok akik megértik. Már képtelen vagyok barátkozni ,és nincs is nagyon kivel mert az emberek nem szeretnének velem . Észrevettem hogy már régóta nem tudok sirni se,régen ez könnyebben ment . Már nem akarok fájdalmat érezni . Bárhol bárkivek vagyok úgy érzem hogy valami hiányzik,és hogy valami nem oké. Képtelen vagyok bárkibe is bizni ,bárkinek is hinni ,kapcsolódni . Én csak azt szeretném hogy velem is ugyanúgy bánjanak ,rám is figyeljenek,velem is kedvesek legyenek ,és engem is akarjanak,de mindig az ellenkezőjét kapom. Tudom hogy kicsit kesze-kusza lett,de remélem azért megértitek. Ezzel már pszichológushoz kéne menjek,otthon mennyire tudnám elérni hogy jobban legyek ? Bármilyen tanácsot elolvasok,és köszönöm.