Szerintetek rajtam tudna segíteni egy pszichológus?
Maholnap 30 éves leszek, és soha nem volt párkapcsolatom, a szüzességem is örömlány vette el. Gyerekkorom óta borzasztóan kicsi az önbizalmam. Az egyik oka ennek, hogy én rettenetesen rondának tartom magam, iskolában nagyon sokat csúfoltak, és habár egyesek szerint semmi gond nincs velem, valójában soha senkinek sem tetszettem még. De nem csak a nőknél vagyok sikertelen, pl. munkahelyen is alig szólalok meg, egyszerűen kevésnek érzem magam, nagyon nehezen nyílok meg ( az a "bocsánat, hogy élek" típus vagyok). Az a baj, hogy a motivációm nagyban függ a szerelmi életemtől, ez azt jelenti, hogy amíg szerelmes vagyok (persze viszonzatlanul), amíg reménykedek, addig tele vagyok alkotásvággyal és ambíciókkal... de aztán csalódok, és vissza süllyedek a letargiába. Egy társra vágyom, akivel megoszthatom az életem, aki értelmet ad ennek az egésznek. Szörnyen magányos vagyok. Nemrég újra szerelmes lettem, és nagyon fáj, hogy nem szeret viszont. Néha már munka közben is sírhatnékom van.
Nyilván az előnytelen külsőm mellett a bátortalanságom és a határozatlanságom is nagy szerepet játszik a sikertelenségemben.
Ez így nem mehet tovább, mert csúnya vége lesz.
Alacsony önértékelés, alacsony önbecsülés, talán testképzavar is.
Persze, hogy segíthet! Bár ha nagoyn be van már épülve, nem kizárt, hogy ináb bpszichiáter fog tudni segíteni, de ezt majd a szakik tudják eldönteni.
Mindenesetre jó kezdet, ha változtatni akarsz és magadban keresed a megoldást, nem másokat hibáztatsz:) Üde foltja vagy ezzel ennek a kategóriának:D
6
Ezt kifejtenéd?
En meg nem vagyok 30, de en is hasonloan vagyok, de annyira nem vagyok elgedetlen a kulsommel, es ugy altalaban kicsit jobban egyezek a korulottem levokkel,de kozeli, szemelyes kapcsolatokat nem tudok kialakitani senkivel. Parkapcsolatom nekem sem volt, pedig a legnagyobb vagyam a csalad es gyerekek.
Egy idobe jartam pszihologushoz, es mindenkepp segitett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!