Szerintetek rajtam tudna segíteni egy pszichológus?
Maholnap 30 éves leszek, és soha nem volt párkapcsolatom, a szüzességem is örömlány vette el. Gyerekkorom óta borzasztóan kicsi az önbizalmam. Az egyik oka ennek, hogy én rettenetesen rondának tartom magam, iskolában nagyon sokat csúfoltak, és habár egyesek szerint semmi gond nincs velem, valójában soha senkinek sem tetszettem még. De nem csak a nőknél vagyok sikertelen, pl. munkahelyen is alig szólalok meg, egyszerűen kevésnek érzem magam, nagyon nehezen nyílok meg ( az a "bocsánat, hogy élek" típus vagyok). Az a baj, hogy a motivációm nagyban függ a szerelmi életemtől, ez azt jelenti, hogy amíg szerelmes vagyok (persze viszonzatlanul), amíg reménykedek, addig tele vagyok alkotásvággyal és ambíciókkal... de aztán csalódok, és vissza süllyedek a letargiába. Egy társra vágyom, akivel megoszthatom az életem, aki értelmet ad ennek az egésznek. Szörnyen magányos vagyok. Nemrég újra szerelmes lettem, és nagyon fáj, hogy nem szeret viszont. Néha már munka közben is sírhatnékom van.
Nyilván az előnytelen külsőm mellett a bátortalanságom és a határozatlanságom is nagy szerepet játszik a sikertelenségemben.
Ez így nem mehet tovább, mert csúnya vége lesz.
Azt mondta, nincs meg a kompetenciája.
Én azért elég konkrétan vázoltam a problémáimat az elején. Ha a második alkalommal mondja ezt, akkor oké, de a hatodik beszélgetés során mindenféle előjel nélkül...
Lesokkolt.
Mondta, hogy fog ajánlani szakpszichológust, és ma írt is e-mailben, de nem fogok rá válaszolni. Nincs erőm még egyszer végigjátszani ezt. Meg mi van, ha 5 alkalom után az is lepasszol. Azt már nem! Pont ez a problémám, hogy bárkinek megnyílok, az eldob magától az első adandó alkalommal, mikor picit is kényelmetlenné válok a számára. És akkor ne gondoljam azt, hogy értéktelen vagyok?
Ember, annyi történt, hogy felmérte a problémádat és megállapította, hogy ő ehhez kevés és ajánl valakit aki tud vele mit kezdeni.
Ez olyan mintha szemproblémád lenne, elmennél a falusi optikába és ott megállapítják, hogy ehhez ők kevesek, menj be a szemészeti klinikára..
Értem, hogy te vázoltad a dolgot a zelején, de azt is értened kell, hogy a pszichológusnak az csak egy dolog amit mondasz, önmagában az nem elégséges a probléma feltárására. Kb mint amikor valaki kész diagnózissal megy az orvoshoz, mert ő otthon kitalálta, hog ymi baja. Attól még nem biztos, hgo ytényleg az a baja.
Szóval ha meg akarsz szabadulni a bajodtól, továbbmész a szakpszichológushoz. A másik opció, hogy vergődsz tovább. Jó az? Kétlem.
Ne add fel az első kudarcra! Ráadásul ez nem is kudarc, hiszen irányba tettek, jó irányba haladsz, ajánlanak valakit aki tud segíteni! Ez tök jó dolog!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!