Vannak itt olyanok,akik nagyon - nagyon régen, sok évvel ezelőtt írtak ki kérdést , fájdalmat magukból ,hogy magányosak , reményvesztettek , netán öngyilkosság forog a fejükben ? Mi van azóta veletek ?

Hát.. elég hullámvölgyesen vagyok azóta.

Az akkori gondok, szerencsére, megoldódtak (tettem is ez érdekében), de jöttek a helyükre újak.

Próbálom úgy felfogni, hogy megerősít, megedz ez az időszak is, pedig kezdem úgy érezni, hogy nagyobb falat szakadt a nyakamba, mint amit most (mentálisan) meg tudnék oldani. A szüleimtől eltekintve nincs is, akire számíthatok, és most ők maguk sincsenek fizikálisan mellettem valami sokat, szóval ez most tényleg egy igazán magányos időszak. Pedig, munka miatt, állandóan emberek közt vagyok, vannak felületes csevejek, de nekem többre lenne szükségem, igényem.

Pár hete voltam igazából ijesztően mélyen, szerintem még rosszabbul is, mint anno, de ha valami impulzív, esetleges h*lyeséget csinálok, túlzottan sok embernek okoznék csalódást, amit nagyon, de nagyon nem szeretnék. Szóval igyekszem összeszedni magam, és ezt végig csinálni, mert remélem, hogy ezután csakis jobb jöhet.

Valamint: ilyesmit már én sem írogatok ki, hanem megtartom magamnak. Ez a mostani válaszom volt a kivétel, de ebből sem lesz több.

Kérdező, nagyon szépen köszönöm, kedves vagy! Jól esett olvasni a jó kívánságot!😊 Tényleg.

Először úgy 7 éve, talán, de a frissebb alkalom 2 éve volt. Az elsőnél nem volt ilyen gondolatom, az utóbbinál sajnos igen, kirázott a hideg, ahogy írom, de annál az esetnél már egy napot is kitűztem, hogy na, majd akkor végre.

Aztán jött egy üzenet, ijesztő pontossággal (pontosan azon a napon) és tartalommal: "bárcsak itt lennél!" - egyik szaktársam írta, egy nekem küldött kép mellé, amin a kedvenc ételem ette a tesóival az otthonában.

Se ő, se senki más nem tudott róla, hogy azzal elérte, hogy átkattanjon bennem valami, és ne adjam fel.