Milyen érzés kiközösítve lenni például egy osztályban? Ez befolyásolta valahogyan a további életed ha esetleg te jártál így?

Nagyon rossz érzés. Általános végén eléggé ki voltam közösítve, rengetegen bántottak. Most 18 vagyok, eléggé introvertált lettem, pedig régen nem ilyen voltam, és az önbizalmam is nulla, mert mindig elhitették velem, hogy rossz vagyok. Szóval rám eddig eléggé rossz hatással volt, remélem majd egyszer megváltozik, és nem kell egész életemben szenvednem a gyermekkori traumák miatt.

Nagyon magányos érzés. Senkinek sem kívánom. Az általános iskolai kiközösítés annyira megviselt, hogy 30 éves koromig tele voltam szorongással. Vajon kedvelni fognak pl munkahelyen/egyetemen/új közösségben? Mi lesz,ha nem? Vajon jól vagyok úgy, ahogy vagyok? Ha Xy ma nem köszönt vissza lehet, hogy utál? Mit csináltam rosszul? Olyan forgatókönyveket írtam fejben, hogy ezekből akár kis túlzással színházi darabokat is lehetne írni. Állandóan abban kételkedni, hogy nem vagy szerethető mások szemében, hihetetlenül felőrli az embert mentálisan. Pedig normális családi háttérem volt, csak annyival elintézték a szüleim, hogy "ne foglalkozz velük" - de hát ez sosem segített. Pszichológusomnak és a páromnak hála ma már sokkal jobban vagyok ezen a téren:)

Engem maga az nem zavart, hogy nem voltam jóban az osztálytársakkal, meg volt a magam kis világa. Az viszont nagyon rossz volt, mikor csúfoltak, bántottak, szivattak. Biztos benne van ez is abban, hogy bizalmatlan vagyok az emberekkel és nehezen nyílok meg. Szerencsére nem zavar, mert nagyon jól el tudom tölteni az időmet, sosem unatkozok és sok hobbim van. Nem is hiányoznak igazából olyanok, akik a hátam mögött kibeszélnek, hátbaszúrnak.