Arra jutottam semmi érvénye és értelme az életnek. Más is érez így?

Minden nap felkelek. Dobog a szívem, szerveim összhangban működnek. Minden egyes alkotóelemem végzi a dolgát. De én? Én nem. Munkanélküli vagyok, nemsokára harminc, kevéske munkatapasztalattal. Van egy szakmám humán területen de azzal kb kitörölhetem.

Párkapcsolat nincs. (Túl azon hogy a csúnyácska lányok is oylan bunkók velem.) A sokadik elutasítás után kedvem sincs próbálkozni.

Önbizalom hiányos vagyok. Enyhén depressziós, újra.

A következőt látom: Ha nagy nehezen összejön, egy szr meló akkor is ott küzdhetsz, stresszelhetsz mikor rúgnak ki, mikor mit rontasz el. A lékkör is mérgező. Az emberek feszültek, gyűlölködnek, áskálódnak. Kevéske idődet az utazás veszi el.

Átnézve, magányos perceimben a sorsomat, semmi értelmét nem látom. A dolgok csak megtörténtek velem. Nem tudom mi szolgálta a fejlődésem. Sokszor azt érzem minden hátráltat, célom elérésében. A közhangulat, a politika, az emberek. Az egész szisztéma és a rendszer.

Egy darab "küszködő és szenvedő" húsnak érzem magam. Aki napról napra él.

Küszködik, spórol, tartogat a nagy semminek. A küszködés nem vezet semmire, az állandó lemondás. A pénz gyakorlatilag elinflálódhat. Stb.

Mindent haszontalannak, időlegesnek, pillanatnyinak érzek.

Reményvesztett, depressziós vagyok.

Nem tudom miért vagyok, miért élek, miért vagyok itt ebben a semmirekellő szégyenteljes országban. Nem értem.

Régen nagyon bíztam istenben, de mostanság egyre kevésbé. Anyagilag penge élen táncolunk kis túlzással. - Sok helyre jelentkezem de még egy állásra sem hívnak vissza. - Megutáltam az letetet és annak hiábavalóságát.