Valóban csak egy bizonyos korig jó egyedül lenni?

Valószínű igaza van a kollégának.45 évesen lettem magányos,senkim sincs,és ez lassan felőröl.

F/Bp

Én 31 vagyok és baráti társaság akad bőven, sajnos olyan hölggyel még nem találkoztam, akivel a kölcsönös szimpátiára alapozva kezdhetnénk egymással valamit.

A helyzet az, hogy mostanra nem is igényleg egy ilyen társat, csak útban lenne a minden napjainban. Kialakultak olyan szokásaim, amit valószínűleg fel kellene adnom egy hosszútávú kapcsolat miatt, de hát én nem akarom ezen jó (vagy rossz?) szokásokat feladni valaki miatt. Határozottan érzem, hogy az életben előre haladok, miközben van mit élvezni is.

Ha meg kicsit rossz indulatú is szeretnék lenni, kevés kapcsolatban élőt ismerek, aki annyira nyugodt és kiegyensúlyozott lenne, mint én, már amennyire ezt szabad megállapítanom magamról.

én imádtam egyedül lenni 28 éves koromig, aztán jött az életembe egy igazán különleges lány aki tényleg olyan volt hogy nahát :O aztán olyan gyorsan el is ment az életemből egy qrva nagy űrt hagyva maga után és valamiért itt iszonyat magányos lettem, pedig előtte se volt soha senki se barát senki és abszolút nem zavart, depressziós lettem, meg minden... aztán hónapokkal később egyre jobban lettem, és most úgy érzem visszatudok térni a régi életembe, a magányosságba, és nem magány, mert én vagyok az én legjobb barátom,társaságom :D

Aki nem képes megszokni a magányt, és élvezetet lelni benne, annak qrva nehéz sora lesz az élete során előbb vagy utóbb, mert rajtad kívül mindenki más csak átmeneti az életedben, legyen ez akár a feleséged is.

Én is most vettem elő a PSP-m amit vagy 18 éve vettem és tök jól elszórakozok rajta :D Vagy akármi... jól elvagyok itthon, egyetlen dolog ami zavar hogy csomó jó coop játék van és nincs kivel játszani de hát most ennyi baj legyen ... Én már beletörődtem abba hogy akár egész életemben ilyen egyedül leszek, nem gáz, én jól elvagyok, csak több nő már ne jöjjön az életembe mert alapjáraton azok se hatnak meg, de ez az egy óta félek hogy valami hasonló betalál aki levesz a lábamról akár akaratlanul is, és megint jön ez a gödör. Ja, és nem akarok ismerkedni, utálom az embereket, és én vagyok a tökéletesség mintaképe (az én világomban). Ennek ellenére mégis szembeköptem saját magam de én se tudom hogyan történhetett, talán többször nem fordul elő :D

Szerezz több barátot, mert az az egy elköltözhet, vagy bármi történhet és akkor ha bajban leszel, senki sincs , akihez fordulj.

Vagy nagy a rokonságod és ők segítenek, melletted állnak mindenben?

A barátok arra valók, hogy együtt tudjatok örülni és együtt tudjatok szomorkodni, elmenni valamerre, akár együtt nyaralni, vagy meccsre, vagy akárhová.

Fiatal korban könnyebb ismerkedni, barátokat szerezni, később ez egyre nehezebb. Éppen ezért érdemes lenne most keresned párat.

Amivel elfoglalod magad, meg hogy jól érzed magad, az teljesen rendben van, azzal nincs baj, de ne csak az legyen az életedben.

Nekem ez fordítva jött ki.

Nem szerettem egyedül lenni fiatalon. Most 45 éves vagyok és most viszont elvagyok egyedül.