Teljesen reménytelen, vagy túl leszek rajta idővel?

Picit hosszú lesz szóval előre is elnézést. Köszi annak aki elolvassa.

Kb 10 hónapja lett vége egy elég rövid kapcsolatomnak (nem is vagyok biztos benne, hogy lehetet-e ezt kapcsolatnak nevezni, mert sosem volt kimondva semmi, viszont részemről eléggé mélyek voltak az érzelmek)

Nem tudtam rajta azóta sem túl lenni. Szerintem életemben először akkor voltam úgy igazán szerelmes. Végre úgy éreztem, hogy rátaláltam arra az emberre akivel el tudnám képzelni hosszú távon magamat, erre bumm, szinte ok nélkül kilépett az életemből.

Le sem tudtam zárni normálisan vagy megbeszélni. Emiatt rengeteg kérdés és fájdalom maradt bennem. Egy elvarratlan szálnak érzem az egészet.

Sajnos egy közegben mozgunk, szóval próbálom az összes olyan lehetőséget kerülni ahol össze futhatok vele. Emiatt kb azóta nem voltam se koncerten se egy bárban, kb sehol.

Eddig rendben is lenne elviselném, de kb napi szinten sírok az egész miatt.

Még mindig pokolian hiányzik. Senki sem lenne őt képes pótolni.

A saját tenivalóimat nem tudom normálisan ellátni. Passzíváltatam az egyetemen,otthagytam a munkám is mert napi szinten ki borúltam és bőgtem, valamint eléggé el hatalmasodtak rajtam a szuicid gondolatok .

Mostanra odáig jutottam, hogy kb otthon b*szom a rezet. Nem tudok sem aludni sem a hobbymal/tanulmányaimal foglalkozni. Egyfolytában csak azon kattogok, hogy mit ronthattam el, mivel vagyok kevesebb az exeinél, akik legalább valamedig a barátnői voltak ellenben velem.

Az első 1 hónapban sajnos a zárt osztályt is meg jártam annyira ki csinált ez az egész helyzet.

Tehát mondhatni kb romokban az életem. Pedig próbálkozom új dolgokba fogni. Utaztam, végre bejártam azokat a helyeket ahová mindig is el akartam jutni. Mégis bármilyen mesés tájat láttam mindig úrrá lett rajtam egyfajta mérhetetlen szomorúság amit a hiánya okozott.

Sehogyan sem tudok túljutni ezen.

Pszichológusnál jártam (azalatt az idő alatt is amikor volt az első öngyilkossági kísérletem, és zártra kerültem)

Ebből látszik, hogy sajnos a pszichológus sem segített.

Magán praxisban rendelőhöz sajnos nincs pénzem menni.

Próbálkoztam másokat megismerni hátha segítenek elfelejteni, de csak rontottak az egészen.

Nem tudtam érzelmileg el köteleződni vagy vonzalmat érezni.

Kérdésem tehát az lenne, főleg azokhoz akik éreztek már hasonlóan, hogyan letettek túl az egészen?

Mi segített?

Kb mennyi idő volt? (Tudom ez mindenkinél más, de hányszor hallottam már, hogy idővel majd jobb lesz de én eddig csak az ellenkezőjét tapasztaltam)