Másnak nincs elege ebből a világból - mert itt minden annyira kicsinyes és tökéletlen?

Egyszerűen elegem van a mai világból. Csak dolgozni és dolgozni és dolgozni azért a szros pénzért. Közben az ember elmúlik, elfogy. Kikopik. Sőt mire én 26 évesen nyugdíjas lennék megemelik a nyugdíjkorhatárt 70+ évre.

Napjaim egyformán telnek. Hol van munka hol nincs. De én már meguntam itt mindent, mert rájöttem minden mulandó és viszonylagos.

Unom a hajnalokat, az alkonyokat. Unom a nappalt, az estét. A tavaszt, a nyarat, az őszt, a telet. Az egész körforgást. Árnyak vagyunk itt a földön, vándorok akik átriannak aztán mennek is. Mindenkinek a szemében ugyanazok a vágyak csillognak, ugyanazokat vétkeztük. Minden ismétlődik és minden meg is történhet. Hiába a gyönyör ha mulandó, ah a test elfonnyad, megöregszik, elszárad összetöpörödik, kihűl. Hiába a nevetés ha elhal, az ital, az étel - amiken túladunk.

Egyforma sorozat gyártott napokat, sőt, életeket élünk. Minden sablon. A lázadás, a családalapítás, a megvilágosodott-guruskodás, a forradalmárkodás stb. stb. - ezek mind, mind sablonok. Egyenként, összekeverve változatosnak tűnik a világ. De tömbösítve, elrendezve teljesen unalmas és átlátható. A személyiségek, rasszok alapján is szét lehet szortírozni az embereket. Valami nagyon nem stimmel ezzel a világgal. Nem olyan színes, vidám mint amilyennek látszik, elsőre.

Szilárd épültetek között, örökkön öröké, nyüzsgő sejthalmazok vagyunk, 70-80% víz és egyéb folyadékok enzimek, zsírok fehérjék, szövetek. Atomok, molekulák amik rezegnek a folyadékok pedig ide oda csörgedeznek a testünkben. Ezek vagyunk, átrohanunk az életen, tűnő árnyakként, gyorsan omló füstképekként. Házunk elhagyatott lesz összeomlik. Dolgaink, könyveink elvesznek elkorhadnak, eltűnnek. Testünk vissza rohad a földbe a beégetett program szerint.

Ez a végzetünk. Közben azon agyalunk, törjük magunkat hogy tudnánk boldogulni a mindennapokban. Annyira kicsinyes, triviális dolgok ezek, amikre elfecséreljük az erőnket. - én ebbe belefáradtam, kiégtem. Hogy aki gyakorlatilag gátlástalan az mindent megtehet. Undorodom a politikától, a vallástól és az emberek nagy részétől sőt néha magamtól is, a múlt hibái miatt. Más hogy van ezzel? Hogy vészelitek át a mindennapokat, ha ki vagytok égve vagy ha megvilágosodtatok? Mi éltet? Mi visz előre? Mi hajt? Én annyit csalódtam, hogy belefáradtam itt mindenbe. Valahogy elfoszlott minden illúzióm és álmom.