Van olyan személy a múltatokból, akivel megromlott a viszonyotok, de nagyon hiányzik nektek? Viszont valami gátol benne titeket, hogy felvegyétek vele ismét a kapcsolatot?

Már írtam itt korábban (férfiként mesélek), viszont az utóbbi válasz eszembe juttatott pár érdekes emléket.

Akit untatnak a hosszú sztorik, javaslom, lapozzon. ;) Most alapvetően vidám, kedves emlékeimről írnék itt.

Szóval vannak, akiket kiismertem idővel, és jobb nem engedni már közel magamhoz, ugyanakkor vannak, akikkel nem ment minden simán, de ennyi év távlatából tovább érett a jellemem, látom egyes személyeken, mit hibáztak és én mit hibáztam, de bizonyos személyekkel újrakezdeném, ha tárben megoldható volna és ők is nyitottak volnának erre.

Viszont ami beugrott még, részben más tészta, részben viszont ilyesmi. Ez nem összeveszős emlék bár, de érdekes módon volt két semleges ember a múltamban, akik később kaptak némi szerepet az életemben, több év nem találkozás után.

Az egyik eset:

alsó tagozatban volt egy srác, aki számomra semleges volt és maradt, őrá a sztori végén térek ki.

Viszont, megismerkedtem egy lánnyal kb 23-24 éves koromban, aki mindig is jó haverom volt, egyből összehaverkodtunk (én férfi vagyok). Sose gondoltam rá úgy mint lehetséges párkapcsolat. Viszont volt olyan év, amikor mindkettőnkeben fellebbent ennek a "szele".

Már azon tanakodtam, járjunk-e (megjelent némi testi-lelki gyengédség közöttünk), viszont hetekig / hónapokig csak kerülgettük egymást ilyen értelemben, mint cica a forró kását (persze a haverságunk töretlen maradt). Ahogy teltek a napok rájöttem, mi nem egymásnak lettünk teremtve mint pár. Viszont remekül kijövünk egymással mint haverok.

Sőt, néha bejáratos voltam hozzájuk, a szüleinek se volt gondja velem, bár ritka eset volt, hogy épp haza kellett ugrania valamiért, miközben együtt lógtunk valahol, és akkor már bemutatott a szüleinek.

Egy szó, mint száz, határozottan ráébredtem hetek alatt, hogy mégse kéne járnunk egymással. A mai napig tudom, érzem, jól döntötem. Sajnos térben távolabb kerültünk egymástól, de volt, hogy néhány év szünet után összefutottunk, és a haverságunk töretlennek látszik. :) Mondom ezt aközben, hogy megint évek teltek el, tali nélkül. ;)

Öri bari. :P

Hogy jön képbe az alsótagozatos srác ehhez? Mindjárt kiderül. ;)

Nos, amikor ráébredtem, a lánnyal mi nem pár kell legyünk, hanem maradjunk jó haverok, mint mindig, azon szurkoltam, rendes pasija legyen az első.

Nekem ő lett volna a második kapcsolatom, neki én lettem voltna az első párkapcsolat. Ráadásul eléggé hiszékeny lányról van szó. Így hát, onnantól azon aggódtam, rendes pasija legyen. Én hiába vagyok rendes, ha egyszer nem akartam vele összejönni.

Szóval, sajnos nem jó hatása volna egy lányra, ha széplelkű szűzikeként csalfa srácok csábítanának el, pusztán "egy körre". Márpedig volt valaki, aki ilyen, és elkezdte kissé körüllengeni őt.

Na, ez nem volt egyszerű meccsm nyilván nem fétékenységből, hanem mert kvázi testvéri kapocs volt közöttünk, és vigyáztam a lányra, főleg lelkileg. Próbáltam a lelkére beszélni, hogy legyen óvatos a fiúkkal, főleg egy bizonyos sráccal!

Akkor könnyebbültem meg, amint összejött egy közös ismerősünkkel, és a srácot megbízhatónak találom. Nagyon örültem! :) Hiszen a csaj havernak az első benyomása a szexről és a romantikáról innentől esélyesen jónak tűnt, de legalábbis rendes pasival kísérli meg. És láthatólag szépen indult a kapcsolatuk. Sajnos nem sokáig gyönyörködhettem ebben, mivel térben távolabb kerültünk egymástól, és 1-2 év után szakítottak, mint utóbb megtudtam.

Ja, és az egyik alsótagozatos srác osztálytársamnak a bátyja az illető, aki a jó csajhaverom első pasija lett. :)

A másik eset:

Ez is csupán félig illik a kérdéshez, de ha nem gond, elmesélem szintén. Huszonévesen számos csaj haverom volt, férfiként, még olyankor is, amikor volt már párkapcsolatom (sajnos féltékeny típus az első barátnőm). Mikor vele már nem voltam együtt, sokadik haverként megismerkedtem mégint egy lánnyal.

Csakhogy a lány irányt idővel elkezdtem érezni valamit. A dolog pikantériája, hogy ő is egy múltbéli semleges személy számomra, akivel viszont jóba lettem.

Akkoriban zavaros volt pár dolog körülötte, nem lehetett tudni, szakítani akar-e a pasijával, vagy sem, nekem meg jó haverom volt a lány, és nem akartam belekavarni az életébe párkapcsolatilag. Sőt, ez esetben a saját, rá irányuló érzelmeimmel se voltam egészen tisztában.

Mit fed a semleges múlt vele? Nos, amikor összehaverkodtunk, szóba került a gyerekkorunk is, pl az ovi. Mesélte a lány, mi minden történt vele ovis korában. Na, mondom, ez érdekes, a mi ovinkban is ez megtörtént! Mesél tovább... Még ilyet...! Ez is megtörtént nálunk is!

Szó szót követett, rájöttünk, hogy egyazon óvodás csoportba jártunk, tehát ovis csoporttársak voltunk. :) Csakhogy az ég világon nekem róla semmi ovis emlékem máig nincs! De neki se rólam! Közös emlékek annál inkább, tehát hogy közösen mit éltünk át az ovis csoportban, pl játszótéren, bábszínházban, de főleg az ovi udvarán és a csoportszobában, meg ugye a közös pajtásokról emlékek, melyik ovissal mik történtek. De nekem róla nulla, semmi emlék! Neki se rólam!

Nos, a dolog érdekessége, hogy nem pusztán egy oviba jártunk, azonos ovis emlékekkel, hanem kiderült, hogy konkrétan valóban csoporttársak voltunk, és totál nem emlékszünk egymásra. Ellenben huszonévesen, mikor összehaverkodtunk, nagyon csíptük egymást mint haverok. :) Gyakran együtt is buliztunk, vagy épp közös társasággal.

Amint felmerült ez az ovis dolog, felvetettem számára, hozni fogok a kövi talira ovis csoportképet. Azt hittem, dobok egy hátast... A fotón megmutatta saját magát mint ovis kislányt, melyen én is rajta voltam. És semmi emlékünk egymásról oviból! Huszonévesen meg együtt buliztunk, sőt, már-már beleszerettem a lányba...

Óvodás fiúként meg még a létezését se fogtam fel 3-4 éven át egyazon csoportban, se őneki semmi benyomása nem volt rólam, hanem oviban mint két idegen, egymás mellett... A neve se rémlett! Neki se az enyém.

Már rég nem vagyok huszonéves, térben egyre távolabb kerültünk egymástól, én meg nem vagyok valami fészbuk rajongó, nemigen keresgélek fb-n régi ismiket. Nem tudom, mi lehet vele, de biztos vagyok abban, hogy mosollyal az arcunkon találkoznánk megint. :-)

_______________________

Apropó, az első sztorihoz még egy kedves "színezet": amikor évekkel később összefutottam a lánnyal, babakocsit tolt. :) Mellette a férje. Kislánya született, aki bölcsis korú volt akkoriban. :) Sajnos siettek, és csak néhány percre futotta beszélgetni. Azóta az egyik rokonával futottam össze. Már rég nem ott lakom, ez van.

Örömmel tölt el, hogy jó bőrben láttam a lányt (már inkább asszonyt), és hogy anyuka lett. Remélem, a férje is jó srác. Az első párja tuti az volt. Azt nem tudom, miért szakított pár év után az első pasijával, pedig a szakításuk után meg teljesen máshol, kvázi véletlen az első párjával futottam össze, mégpedig a zsúfolt Budapesten!! Valahogy a szakításuk nem került szóba, csupán utalt rá a srác, h jóba van a lányal azóta is, csak már nem járnak. Nem faggatóztam. Egyébként meg alig hittem a szememnek... Egy ekkora városban, mint Bp, a srácba belebotlottam úgy, hogy mindketten kisvárosból származunk. :)

Ez tényleg érdekes kérdés :)

Nekem is volt egy barátnőm, akivel azt hiszem 9 évig jóban voltunk. De a kapcsolat egy félreértés miatt megromlott, mert azt gondolta rólam, olyan vagyok, mint a többi ember, akiknek ő segített, de ők cserben hagyták. Magyarul: azt hitte, átvertem őt. Pedig nem így volt. A másik lány, aki szintén jóban volt a barátnőmmel, hisz nekem, mert vele is megesett, hogy félreértette őt a barátnőm, és emiatt megszakította vele a barátságát.

Nagyon csodálkoztam is ezen. A FB-n sokat beszélgettem a lánnyal a közös barátnőnkről, de nem írtunk róla rosszakat, csak furcsának találtunk, hogy tényleg voltak olyan emberek az ő életében, akik átverték őt. Valószínűleg ez nagyon beleégett és ezért gondolhatta rólunk, hogy mi is ilyenek vagyunk.

Többször is megfordult a fejemben, hogy valahogy kapcsolatba kéne lépni vele és megbeszélni, tisztázni a dolgokat, de letiltott, így nem tudom elérni. Ezért úgy döntöttem, hogy akkor inkább ne, ha már ilyen és nem érti meg a jó embereket.

Hú, hát először is, ott van a lány, akit szerettem, de ő nagyon csúnyán bánt velem, gyakorlatilag a lelkembe gázolt, szándékosan összetört. Álmomban még mindig annak a csodálatos embernek tartom, akinek megismertem, és nagyon hiányzik, hogy vele legyek úgy, mint akkor. A valóságban viszont tudom, hogy ez soha nem fog megtörténni, és hogy egy igazi szemétláda.

A másik meg egy lánybarátom. A covid lezárások alatt lettünk igazán jóban, igaz főleg online kommunikáltunk, de nekem nagyon fontos volt. Aztán az utóbbi időben teljesen eltávolodtunk. Nekem minden nap eszembe jut, hogy megkérdezem, hogy mi van vele, hogy van. De nem teszem, mert érzem, hogy nem akar már beszélni velem, nem véletlenül nem válaszol 4 hónapja (előtte meg 3 hónapig nem beszéltünk). Azt hiszem, túl sokat panaszkodtam neki, rázúdítottam a bajaimat, és ezt unta meg. Igaz, hogy őt is mindig meghallgattam, de akkor is, valószínűleg túl sok volt neki a depresszív személyiségemből. Van most barátja, barátai, munkahelye, biztosan jól van, ennek örülök.

Na meg egy másik lánybarát. Hát, szerintem benne csak az hiányzik, akinek hittem. Valójában sosem volt olyan, és ő engem sosem tekintett barátjának, csak egy felületes ismerősnek.

Van, kölyök voltam mikor megismertem, ő fiatalabb tőlem 4 évvel. Ő fiú, én lány. Évekig csak neten beszéltünk a távolság miatt, majd mikor lehetett mert felnőtt lettem felmentem hozzá, rá pár évre összejöttünk. Csodás volt. Előtte a legjobb barátom volt, utána a társam. Majd egyre agresszívabb lett, megszabott nekem mindent, majd elkezdett semmibe venni, majd megüzente nekem, hogy vége egy haverunkkal. Azóta kétszer beszéltünk telefonon, egyszer a haverja keresett, és átadta neki a telefont, de nem tudtunk normálisan beszélni, egyszer meg 8 hónap elteltével én kerestem meg, hogy béküljünk. Azt mondta nem. Ennek már 2,5 éve. Mai napig hiányzik. Nagyon szerelmes voltam belé.

Azóta nincs senkim, egyszerűen képtelen vagyok komoly kapcsolatot kialakítani. Itt lenne most is egy lehetőség, van egy srác aki nagyon rendes velem, állandóan megajándékoz, együtt élünk mert a lakòtársam, egy helyen dolgozunk, korombeli, nincs senkije, megvan köztünk minden mégsem akar tőlem komoly kapcsolatot. Valamiért taszítom a komoly férfiakat mióta ez történt. Ez van.