Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Miért nem sikerül sehová...

Miért nem sikerül sehová beilleszkednem,barátot találnom?

Figyelt kérdés

19 éves lány vagyok, most kezdtem az egyetemet és már megint egyedül vagyok. Óvodás korom óta sok közösségben voltam, több suli, edzés, ilyenek, de mindenhol én voltam a kirekesztett. És ez nem a közösségben lévők hibája, egyszerűen én nem tudok beilleszkedni. Nem tudok az emberekkel beszélgetni, pár szóváltás után kimerül az egész, aztán töröm a fejem, most mit mondjak, mert olyan kínos a csend és akkor persze hogy következő alkalommal már nem is akarnak velem szóba állni. Nem merek viccelődni, mert félek, hogy megbantom a másikat, meg amúgy eddig is ha próbáltam elsütni valami poént, csak furán neztek rám. Mindenki olyan tavolsagtartoan viselkedik velem, mintha megközelíthetetlen lennék. Szégyenlős is vagyok, nem tudok őszinte és felszabadult lenni mások társaságában.

Rátesz az egészre egy lapát x*rt még az is, hogy tinedzserokom kezdete óta több mentális betegséggel is küzdöttem/küzdök: étkezési zavarok (anorexia majd bulimia, ezekből már kinőttem) aztán szorongás, pánik, depresszió, hipochondria.

Pszichológus tudna rajtam segíteni? Vagy örökre ilyen maradok?


2022. okt. 8. 15:21
 1/7 anonim ***** válasza:
5%
Ha nem magaddal foglalkoznal hanem a másik embet erdekelne, lehet menne
2022. okt. 8. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
60%
Mi lenne ha elfogadnád ezt az állapotot és kiélveznéd, hogy nem lóg a nyakadon senki? Én örülök neki, hogy békén hagynak az emberek, tök jól érzem magam egyedül. :)
2022. okt. 8. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
80%
Szerintem pszichológus amúgy tudna, ha nyitott vagy rá. Segít, h vajon miért alakult ez ki nálad, majd módszerekkel elkezdhettek dolgozni a változáson. Egyedül is mehet, csak az inkább “próbálkozás” lesz, amit tovább is tarthat. Fontos, hogy leinformálható, jó pszichológust találj, sok sikert neked, remélem megoldódik. :)
2022. okt. 8. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
64%
Szia! Én is most kezdtem az egyetemet, és nagyon egyedül érzem magam én is. Nincs kedves beszélgetni? 19F
2022. okt. 8. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
77%
Ha kínos a csend, akkor lehet csak nem vagytok összeillőek, nincs közös téma. Ez sok emberrel megeshet, te meg feladtad, mielőtt találtál volna barátot.
2022. okt. 8. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Szia

Velem ugyanez van, ha gondolod beszélgethetünk. 19/L

Annyit még hozzátennék, hogy én jártam pszichológushoz, és nekem semmit nem segített, pedig azt gondolom nyitott voltam rá és mindent megtettem az ügy érdekében.

2022. okt. 23. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%
Én is sokáig úgy voltam, hogy nekem nincs senkim, nekem nincsenek barátaim (párom se), mindenhonnan ki vagyok közösítve. De amúgy ha belegondolok, sose néztem körül, hogy milyen emberek is vannak körülöttem, ki tetszene, kihez szeretnék közeledni, csak be voltam szorulva a saját magam szorongásába. Azt hiszem, így nagyon sok évet pazaroltam el az életemből.
2022. okt. 23. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!