Sokan lehetnek ebben a helyzetben húszon évesen?
25 vagyok de senki haverom, barátom nincs. Nagyon magányos vagyok.
Sokan lehetnek így ennyi idősen?
Sokan vannak. Köztük a többség nem is akar tenni ellene és mikor adott egy lehetőség, akkor is hagyja elúszni, lefúj minden programot, hűvös mindenkivel és menekül a társaság elől.
Én barátkozós vagyok, sokakkal megpróbáltam már felvenni és fenntartani a kapcsolatot. 10-ből 9 ember csak kifogásokat keresett arra, hogy szerinte miért okés negyedévente találkozni és beszélgetni úgy, hogy egy városban lakunk. De azért közben több volt, aki panaszkodott minden lehetséges felületen (fb csoportok, közös barátok, közös chatek), hogy milyen magányos, ez a fránya modern mai világ. Nem fiam, ez csak te vagy, az emberi kapcsolatok a kölcsönösségre épülnek.
Aki nem akar barátkozni, azzal nem lehet.
Suli óta soha 1 se volt, és annyira jó érzés :) Visszagondolva csak a baj volt velük (vagy a nyűgjeikről nyavalyogtak, vagy a sz.r életükről, vagy hogy hova nem megyünk, vagy kellett nekik valami pl. odébbtolni bútort vagy ilyesmi), abszolút semmi értelmét nem láttam.
32/F
Véletlen zöldet adtam az #1-nek, de nem értek vele egyet.
Vannak akik nem érik be bármilyen barátokkal, vagy nem szeretik a felszínes, színlelt barátságokat. Valakinek stresszes fenntartani ezt az egészt, és inkább marad magányos. Ha találnának egy szimpatikus embert, akkor max azért hanyagolnák a találkozást, mert kevesebbre tartjak magukat, és úgy érzik, hogy jobbat érdemel.
Az írásodból úgy érzem hiányzik az empátia, és nem akarod megérteni, hogy miért történik ez a jelenség, csak kitalálsz egy okot, ami rossz fényben tűnteti fel őket, és jóbban téged.
Akivel nem akarnak barátkozni, az nem is fog tudni.
#3
Meg lehet ezt beszélni is, nem kell lapítani meg ghostolni, aztán néha megjelenni, mintha mi sem történt volna. De ja, ahhoz gerinc kellene, el is felejtettem.
Ugyanígy vagyok.
21 éves vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!