Miért ignorál mindenki rögtön az első találkozás/beszélgetés után?

Azt hittem, idén már végre sikerült rendbetenni a fejemet, és tanultam a hibáimból, amiket már soha többé nem fogok megismételni. Az addigi szociofóbiám átfordult az ellenkezőjére, és kifejezetten laza voltam az új emberekkel szemben, konkrétan én kezdtem embereket keresni, hogy találkozzunk, lógjunk stb, és látszólag minden rendben volt, mostanában kezdtem érezni, hogy nem vagyok rossz társaság és nem mondok, csinálok gáz dolgokat. Ezek ellenére mégis mindenki ignorál akár az első beszélgetés/találkozás után, köztük mostanában régi barátok is, akik meg amúgy tudják, hogy rengeteget változtam pozitív irányba. Mit csinálok még mindig rosszul? Az egész életem hátralevő részének abból kell állnia, hogy elmenjek dolgozni a semmiért, miközben már fizikailag is szenvedek a magánytól? És a jelenlegi élethelyzetem miatt az idei évben biztos nem tudok kapcsolatot keresni, csak baráti társaságot szeretnék, miközben a hosszútávú jövőmön dolgoznék jelenleg, de ez az egész konstans depresszióba átforduló szenvedés elveszi az összes erőmet és motivációmat. Kezdem megint azt érezni, hogy utálom magamat, de még mindig nem tudom, hogy velem van-e a baj, vagy az emberekkel, és mi? Még mindig azt hiszik az emberek, hogy csak tárgyként kezelem őket és a nyakukon akarok lógni a problémáimmal? Isten ments! Évek óta egy normáis ölelést nem kaptam senkitől, és 10 éve szenvedek a szorongástól. 22/F