Van itt olyan, aki családos mégis magányos, mióta szenved attól az érzéstől, hogy lépnie kéne, de nem tudja, miként, merre kéne?

Egyszer már elváltam, első nejem megcsalt. Két gyerek született első és jelenlegi második házasságomban is. Az én problémám, hogy családcentrikus vagyok és élveztem az apaságot, főleg, amikor kicsik a csemeték. Szuper, amikor apa a király, a menő jó fej. Majd jön a kamasz kor, amikor minden ok nélkül egy szemét lesz belőlem. :-( Anyjukkal is vitáznak, de ahogy mondják, az anyai szeretet feltétlen, az apait ki kell érdemelni. Nejemmel, ha veszekednek is, pár perccel később már a legjobb barátok ismét. Feleségem a második gyerek születése óta fokozatosan megvonta a szexet, majd mindenféle fizikai kontaktust. Szeretete kizárólag a gyerekek irányába tendál.

Becsületes férfiként, akit már csaltak meg, így jól tudom, milyen pocsék dolog, nem visz rá a lelkiismeretem, hogy félrelépjek. Másodszor újrakezdeni is nehéz volt a családi életet. Úgy érzem, harmadszor már nemigen lenne erőm rá. Sem lelkileg, sem anyagilag nem tudnék talpra állni egy újabb válásból. A magánytól is félek! Soha nem éltem, laktam egyedül.

51F

2-es

Van egy ismerős pár, akik második gyermeke szintén autista. Ők harmadikat is bevállaltak, szerencsére egészséges lett, akár az első. Házasságuk mégsem ment rá a problémákra. Trükköt nem tudom, tanácsot nemigen tudok adni. Azért említem, mert nem vagyunk egyformák és igenis ezt is fel lehet dolgozni, úgy hogy a házasság ne menjen rá. De ez kettő emberen múlik, ahogy neked jobban odakell tenni magad, úgy párodnak is oda kéne a kettőtök viszonyban.

De látod, én nejem sem teszi oda magát.

Mondhatjuk, hogy én is hasonló cipőben járok…

37/F

"Nincs rám ideje / ereje, én meg nem teszem magam ida eléggé. Bennem is van hiba, de..."

Ne haragudj... ha odatennéd magad, akkor lenne jogos a panaszkodásod. Amíg nem teszed ezt meg, addig nincs jogod úgy befejezni a mondatot, hogy "de..."