Azt hogy dolgoztad fel, hogy kb senkire nem számíthatsz felnőttként?

Mondjuk inkább úgy, hogy kevés segítségre számíthatsz, és az is ötletszerű, hogy mikor jön.

Magyarán bizonytalan a világ.

Ez tényleg pech.

Ezért vannak a mentők őket felhivhatod

Amugy enis igy vagyok hogy egy ismerosom sincs

De ha lenne akkor se hivnam mert nem akarnám zavarni

Ha felnőttként úgy nagyon egyedül érzed magad, és nem igen tudod mi a baj:

Nyomás a pszichiátriára! Nagyon kedvesek, és segíteni szeretnének rajtad!

Bárki bármit mond, az orvosok azért vannak, hogy segítsenek, erre esküdtek fel! :-)

Ha tudod mi a baj, akkor adnak jó információkat, hogy milyen terápiát érdemes csinálnod. Ha amúgy nincs veled szociálisan/viselkedésileg "baj" (értsd: el tudod tartani magad, csak valami úgy nem oké), akkor adnak gyógyszert (ez a közhiedelemmel ellentétben nagyon jó dolog, csak itthon még nem elfogadott) és az majd segít megmutatni neked, hogy mi a probléma!

Én ugyanígy voltam. Totál egyedül éreztem magam, nem volt kapcsolatom, a barátaimmal is alig-alig tartottam már a kapcsolatot és nem tudtam mi nem jó.

Elmentem dokihoz nagy nehezen, kaptam antidepresszánst, és szépen lassan javult a mentális-pszichés állapotom, illetve az önképem is!

Azóta, hogy megfogadtam az orvos tanácsát, szedem a gyógyszert végre jól érzem magam a bőrömben, és van kedvem szocializálódni!

Fontos: attól, hogy antidepresszánst szed valaki és/vagy terápiára jár, NEM örült, NEM hibbant. Csupán az önértékelése nincs rendben valami miatt.

Az idősebb korosztálynál ez még tabunak számított, viszont a mai generáció már sokkal nyitottabb a világra és a mentális egészségre is.

Ha fejben (értsd: agyi kémiában, érzelmi rendszerben) rendben van minden, akkor simán tudod venni az akadályokat amit az élet dob rád!

Úgy kell felfogni, hogy extra képességeket tanulsz terápián, a gyógyszer pedig segít benne, hogy csinálni is tudd! Aki okos és foglalkozni akar magával a maga jövőbeli érdekében, az jó ha elnéz szakemberhez! Csak nyerni lehet vele!

Ha nincs pszichés probléma, akkor tudod már hogy nincs probléma, és csak kis idő kell neked. Ha meg van, akkor megadják a segítséget! Csak kérni (rendelésre elmenni) kell!

Munkahelyen egyszerűen lehetetlenség barátkozni, mert mindenki az a korosztály, hogy csak a családjuk van nekik.

Elgondolkodom a melóhelyváltáson...mert máshogy nem lehet...

Próbáljatok leszokni az önsajnálatról. Tudom, abban az állapotban teljesen természetes viselkedési forma, hiszen több mint valószínű otthonról nem kaptátok meg a kellő szeretetet, esetleg utáltak is titeket.

De sajnos nem a társadalom fog hozzátok igazodni, hanem nektek kell a társadalomhoz igazodni.

Ha nem tudjátok hogyan kellene, kérjetek segítséget pszichiátertől, pszichológustól. A saját magatok felelőssége az, hogy ha gyerekként nem tanították meg (nem kaptatok jó mintát) hogyan szocializálódunk, akkor felnőttként kell megtanulnotok.

Nincs benne semmi ciki. Ez is egy tanulási folyamat.

Mindenki a saját csomagjával kell megbirkózzon amit otthonról kapott. De az a saját feladatotok. Segítség mindig van, csak el kell menni érte.