Ha ti nagymértékben vagytok introvertált emberek, hogyan írnátok le magatokat? Hogyan élitek az életeteket? Mit emelnétek ki az életetkből, amit szeretnétek közölni másokkal, vagy úgy, egy másik introvertálttal?

Röviden:

Karanténidőszak végén mikor megkérdezték tőlem, hogy miyen érzés újra kimozdulni és emberek között lenni, én csak annyit kérdeztem vissza: Miért, történt valami??

- Ha találkozom valakivel vagy megyek valahova, akármennyire is jó az adott program vagy szimpatikus az illető, egy idő után nekem elég volt és már haza szeretnék jönni, ezért jobban szeretem, ha egy ilyen programnál/találkozónál konkrétan lehet tudni kb, hogy mikor van vége. Ez nem az adott ember ellen szól, ilyen vagyok.

- Nem szeretek a középpontban lenni, szerintem már csak ezért sem tudnék faluban, kisvárosban élni, mert én nem tudnám azt elviselni, hogy bárhova kimozdulok, összefussak valakivel, le kelljen állnom valakivel dumálni, mindenki megismerjen stb. Apámék már falun laknak, nem nagyon "merek" elmenni egyedül biciklizni, mert ott ugye szenzációnak számít, ha valaki megjelenik, főleg ha idegen és fiatal lány, én meg nem akarom, hogy mindenki arról sugdolózzon, hogy vajon ki lehetek én.

- Szükségem van saját térre, énidőre. Gyerekkoromban utáltam a táborokat, nem is nagyon jártam, mert ott egy másodpercig nem lehettem egyedül. Én nem voltam az a típus, aki ott akart aludni mindig másoknál, szerettem este már otthon lenni, a saját szobámban, saját ágyamban, ez most is így van, mármint az, hogy lefekvés előtti 1-2 órában már szeretek otthon lenni, semmit nem csinálni, lezuhanyozni, nyugalomban lenni.

- Nem megy a small talk. Ha valaki szimpatikus és megtaláljuk a közös hangot, akkor idővel megnyílok és tudok magamtól is beszélni gond nélkül, de eleinte nehéz, főleg vadidegenekkel, főleg akkor, ha nincs konkrét szituáció, téma, ami kapcsán elkezdhetnénk beszélgetni.

Szeretek itthon lenni, szeretek egyedül is lenni és szükségem is van rá, de a covid helyzet nekem pont azt mutatta meg, hogy ennyi egyedüllét viszont egyáltalán nem jó, legalábbis nekem. Kell az, hogy minden nap vagy majdnem minden nap kimozduljak, kelljen mennem valahova, legyen egy rendszer az életemben, beszéljek emberekkel legalább egy kicsit, legyek közösségben, akkor is, ha nem a legjobb barátaim az illetők, mert különben nagyon elszigetelődök.

Az introvertálságom szempontjából?

Igazából annyira az vagyok, hogy nehéz lenne szavakkal kifejezni.

Nincs üzenetem. Pont ez az..

Ti éltek. Ok. Én is. Amíg nem vagyunk abszolút bizalmasok, addig légyszi ne gyere ide, csak ha abszolút szükséges. Ne beszélj hozzám, mert nincs is mit mondanod, nekem meg nincs mit hallgatnom tőled.

A meditációnál nincs jobb dolog a világon.

Nekem isten az egyetlen belső bizalmasom. Emberből nem láttam olyat, aki képes lenne ekkora belső világot egyáltalán felfogni.