A hajléktalanná válást meg lehetne előzni szerintetek legalább az esetek egy részében?
Ez egy elég összetett kérdés, nehezen tudtam kategóriába sorolni. Remélem, jó helyre sikerült. Érinti a társadalmunkat, politikát, a különböző mentális vagy szenvedélybetegségeket, ebből kifolyólag az egészségügyet is. Egészen biztos, ezek az emberek egyedül maradtak valamilyen okból.
Szerencsére nem sűrűn járok a belvárosban, de amikor látom a rengeteg hajléktalant, elszomorító. Ma ismét elgondolkodtatott a dolog. A barátaim szerint, akikkel a téma felmerült, főleg drogok, alkohol vezethetett oda, hogy a családjuk, barátaik eltávolodtak tőlük. Ritkább esetben pedig szerencsétlenül járt az illető. Egyszerre történhettek vele olyan dolgok, hogy nem maradt más lehetősége, senkire sem számíthatott, aki ideiglenes szállást biztosított volna neki, és az idő haladásával egyre mélyebbre került, nem tudott talpra állni.
Szerintetek ha valaki valóban a szerettei kérésére, támogatás mellett sem volt hajlandó orvosi segítséget kérni, helyette mindent lerombolt önmaga körül, lehetett volna többet tenni érte? Milyen lehetőségei vannak Magyarországon annak, aki pl. nem fogyaszt drogokat, alkoholt, hanem mentális, plusz esetleg más egészségügyi problémákból adódóan nem keres munkát, nem akar orvoshoz fordulni, ezzel kilátástalan helyzetbe hozva önmagát és a családját? Ha valakinek nincsenek barátai, sem hozzátartozói, elveszíti a munkáját és a lakhatását, anyagilag padlón van, marad más a hajléktalanszállón és az utcán kívül? Lehet az esetek miatt bárkit hibáztatni?
Nem a legvidámabb téma, de szeretnék tisztábban látni, és nagyon kíváncsi vagyok arra, mások hogyan látják ezt a problémát. Köszönöm a válaszokat előre is.
Gyurcsányék bezárták a pszichiátriai intézeteket, az OPNI-t. Szétverték a világszínvonalú, világhírű neurológiai, pszichiátriai intézmény és kutató hálózatot.
Kidobták a bentlakó betegeket, és azok eltűntek szem elől, hajléktalanok lettek, sokan elousztultak. Nagyon veszélyesek a társadalomra és önmagukra.
ma 23:30
Azért utánuk volt jó pár év, hogy visszaállítsák azokat az intézeteket.
Nem sietik el, az biztos.
Az OPNI túl sok emberről túl sokmindent tudott. Most a külföldi kirándulások jobban tudják leplezni bizonyos emberek mentális állapotát.
Ezen kívül az épület elhelyezkedése, a telek, hatalmas lehetőség lesz valamelyik csókosnak.
Nagyon sokan hónapról hónapra élnek, és képtelenek félretenni...
Legalább annyi félretett pénznek kéne lennie, hogy ha beütne a KRAKK, akkor áttudja vészelni...
Többségük önhibájából került oda !
❌ És sokuk el is utasítja a segítséget...
Mentális beteg, jaj istenem... 😔
Úgy bírom ezt. Most oké, hogy vannak a skizofrének (és az alzheimeres idősek), akik azt sem tudják, hol vannak, a skizofrénia antipszichotikumokkal sok esetben jól is kezelhető. Az ilyen "betegségeket", mint depresszió, szorongás, szociális fóbia, meg azt, hogy mérgező szülők, tipikusan az elkényelmesedett, elkényeztetett emberek használják kifogásként a lustaságukra, hálátlanságukra, arra, hogy anyuci nélkül szinte még egy pohár vizet sem képesek tölteni maguknak, de ha némi elvárás volna feléjük, kiborulnak...
Sokáig én is ilyen voltam, minimális akarattal ki lehet lábalni belőle.
Ismerek egy ilyen szánalomtengert, szerintem a többi se lehet különb.
40 évesen a ~70 éves anyjával él, nem tudja, mit is kellene tennie, ha a kutyájuk bepisil/befosik a lakásba (nem is tudja magát feltalálni, problémamegoldó készsége nulla).
Egy rántottát nem képes magának összedobni, inkább kaját rendel (természetesen a legtöbbször pizzát), miközben az anyja főz rá (egész finom és egészséges ételeket, pl. kolbásszal töltött sült húst, vagy sajtos-tejfölös sült csirkemellet rizzsel). Emellett sok csokit eszik, nem sportol, de nem is mozog semmit, és csodálkozik, hogy dagadt.
Anyját szidja, mint a bokrot, úgy beszél róla, hogy "ez már megint cseszeget"...
Ha egy külsőre tök átlagos nő néha napján összejön neki, elmarja magától, direkt sértegeti, mert hogy ő nem lesz "papucs"... Direkt sértegeti... Persze - ha a nő ezt megunja - neki úgy csapódik le, hogy biztos menőbb, magasabb, gazdagabb, stb. srác kellett az illető nőnek... Közben meg állítólag nagyon vágyna egy társra.
Nem tudom, mi lesz vele, ha az anyja meghal, szerintem ő is megy az utcára... Önhibájából, közben egy korty alkoholt nem inna soha. (A hajléktalanokat amúgy nagyon megveti.)
Szerintem a hajélktalanná válásról nagyrészt az ember saját maga tehet. Nem kellene eldobni mindet, nem bejárni dolgozni, leszarni mindent és az italba menekülni, mert sokkszor ez az oka, hogy a végén nincs fedél az ember feje felett. Kidob az asszony, nem látod a gyerekeidet stb.
Én vettem fel olyan stoppost akinek elúszott a vállakozása, mert a legjobb barátja és cégtársa átverte, de nem az italba menekült, hanem elindult nyugatra dolgozni, még ha stoppal is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!