Fiatalok! Valaki van hasonló helyzetben?
21 éves fiú vagyok.
Számos kérdést írtam már ki, de érdemi választ nem kaptam.
Kb 20 kérdésben próbáltam barátkozni/ismerkedni, de ott se találtam új barátokat.
Álltalános suliban néha-néha beszólogattak, csúfoltak, ami miatt elég önbizalomhiányos lettem, és végül csak 2 lánnyal tudtam barátságot kialakítani, akik közül máa csak az egyikel vagyok jóban, de ő jelenleg messze tanul, ritkán találkozok vele.
A közepsuli nagyon jól indult, de 2. Évfolyamban (vagy 10ben, ki hogy mondja) szintén sikerült 4-5 ember unszimpátiáját kiváltanom, a puszta jelenlétemmel és amiatt hogy kicsit különc vagyok. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egyszerűen csak nem szeretek pl semmit sportolni, de szeretek olyan dolgokkal foglalkozni, amiket ők nem értékelnek. Pl politika, természetvédelem.
Pár hónap szekálás után leszáltak rólam, és aztán már nem volt gond, engem mégis megviselt. Innen 3 fiúval sikerült összrbarátkoznom, viszont velük is ritkán találkozok, max havi 1x valamelyikükkel. Mindig csak kifogásokat gyártanak.
Mint mondtam a sportot útálom, de megjártam már pár civil szervezetet, de valahogy nem sikerült barátokat szereznem.
Tegnap épp voltam az rgyik barátommal bowlingozni és kávézni és annyira depresszív hangulat jött rám, mikor láttam, hogy mennyi fiatal hogy elvan a barátaival és meg nem tudok új baráságokat kialakítani.
Természetesen barátnő se volt még eddig, de a baráok hiánya jobban aggaszt.
Külsőre szerintem nem nézek ki rosszul. Adok magamra, mindig ápolt, jó megjelenésű vagyok. Vékony magas fiú vagyok.
Van még valaki hasonló hrlyzetben?
54 éves férfiként úgy ítélem meg a leírtakból, hogy a legfőbb probléma körülötted az, hogy - bármilyen meglepő, - türelmetlen vagy. A kapcsolatok nem úgy működnek, hogy az ember erőlteti és/vagy az "ölébe hullanak" az embereknek. Nem rossz a vonal, hogy nem adod fel és következetesen keresed a lehetőségeket, de a kapcsolatok kötelékek, érzések kialakulását, elmélyülését, értékrendek szinkronját jelenti, amihez - tetszik, nem tetszik - kell egy bizonyos idő. A jelen korra jellemző digitális, erőszakkal felgyorsított életben nagyon nehéz mutatvány a kapcsolatok ápolása és elmélyítése, mert a mai világban "egyetlen gombnyomás" egy kapcsolat ("ápolása" vagy megszüntetése).
Járj nyitott szemmel, füllel és legyél több türelemmel, - ha hallgatsz a nálad élet tapasztaltabb emberek jóhiszemű tanácsaira!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!