Egyetlen kiút a nagy magányból az öngyilkosság?

Három kapcsolatom volt eddig, mind elhagyott szebbért,jobbért.Volt,hogy összedőlt a munkahelyem,volt,hogy ötven forintom volt egy napra.

Megpróbáltam én is, amit a fejedben forgatsz, lehetetlen módon,senki nem tudja hogyan,de túléltem.Semmilyen egészségi károsodásom nem lett.

De ettől még magányos vagyok, barátaim is eltűntek,mikor megnősultek.

Viszont úgy vagyok vele,hogy rengeteg ember van,aki a tizedéért is örulne,amit az élet nekem ad. Viszonyítok.

És még mindig jobb a magány,az egyedullét, mint biodíszletnek lenni egy kirakatkapcsolatban, vagy szeretetkoldusként élni.

Hobbi,stb, nem mindig segít,mert nem tudsz figyelni,ha máshol jár az eszed.Nekem is első időkben nagyon rossz volt,látni a párokat, látni,hogy megcsókolják egymást,stb.

De tudomásul vettem,ami a realitás. Ma barátkozásra nincs igény, párkapcsolatok pedig nehezen alakulnak,többsége érdekek mentén.

Hiába nézek ki jól, hiába vagyok egészséges. De nem is érdekel, már találok elfoglaltságot.

Egy budapesti férfi

Szerintem két kiút van. Az egyik, hogy valaki elhiteti veled éveken keresztül, hogy szerethető vagy. És itt a probléma. Ugyebár ez nem a te dolgod kellene hogy legyen. Ez az élet egy olyan alapfeltétele, amit a mentálisan egészséges emberek évtizedekig megkapnak feltétel nélkül szülőktől, barátoktól, és így szentül meg is vannak győződve arról, hogy ők szerethetők és értékesek. Ha ez a feltétel nélküli törődés hiányzik, akkor a meggyőződés és a hit, az önbizalom alapjai is hiányoznak. Úgy meg életképtelen az ember. Én nem tudom, hogy ezt más úton-módon be lehet-e pótolni. Én már nagyon hajlok arra, hogy a rövidebb kiutat válasszam, mert napról napra elviselhetetlenebb így ez az egész.

#14-es: higgy