Hogyan találhatnék olyan embereket, akikkel tudnánk közös programokat szervezni?
Van pár barátom, mégis szinte állandóan egyedül vagyok és nincsen kivel közös programot szerveznem vagy akár csak személyesen találkozni valahol és normálisan beszélgetni. Sokféle programot felvetettem már (kirándulás, társas, kiállítás, közös sütés - főzés, evés - ivás, mozi, otthoni film nézés, korcsolyázás stb.) és mindig elmondom azt is, hogy nyugodtan mondják nekik mihez lenne kedvük vagy kereshetünk más időpontot is, de mindig nemleges választ kapok (sokszor kifogásokat vagy csak szimplán azt mondják nincsen kedvük, nem érdekli őket az adott program, más javaslatuk pedig nincs). Maguktól pedig pláne soha nem hívnának el sehova, szinte mindig csak én kezdeményezem ezeket a találkozókat és programokat. Ha megkérdezem, hogy amúgy mit szoktak csinálni, mivel telt a hétvége, mi újság stb., akkor arra is általában az a válasz, hogy semmi különös, nem csináltak semmit, csak otthon voltak, neteztek meg ilyenek. Úgyhogy gyakorlatilag abból áll a barátságunk, hogy messengeren üzeneteket küldözgetünk egymásnak, néha videócsetelük, max. szökőévente egyszer találkozunk személyesen.
Ugyanezt tapasztaltam másokkal is, akikkel például valami közös tevékenység (pl. egyetem, nyelvtanfolyam, csoportos edzés) kapcsán találkoztunk és előtte/utána elkezdtünk beszélgetni. Mikor próbáltam volna tovább gördíteni a dolgot és valami szabadidős programot összehozni, akkor egyből kihátráltak, hogy őket ez nem annyira érdekli, nincs kedvük, nem érnek rá, most pont nem jó, de lehet jövő héten sem érnek rá mert a stb., stb. Próbáltam interneten is barátkozni, de ugyanez. Nem egy példa volt már arra is, hogy megbeszéltünk egy programot, majd a megbeszélt időpont közeledtével eltűnt az illető és az utolsó pillanatban nyögte be, hogy ja most mégsem jó, beteg lett stb., aztán nyilván nem tudtuk bepótolni.
Nekem ebből már elegem van, mert nagyon sok időt töltök egyedül, ez a helyzet már jó ideje fennáll és állandóan ezzel találkozok, hogy "nem tudom, nincs kedvem, nem érek rá, majd talán máskor". Egyedül is feltalálom magam meg próbálok eljárni azért így is ide-oda, de nem érzem így jól magam és hiányzik a társaság, a közös programok, a beszélgetések.
Sajnálom, hogy így alakulnak a kapcsolataid.
Ha fiatalabb lennék,akkor örömmel mászkálnék,társasoznék, beszélgetnék...
De már ez nem opció:)
Legyél szerencsés és találj barátokat !
Ha senki nem szeretne barátkozni veled, az beszédes. Nem vagy rettenetesen idegesítő? Vagy levakarhatatlan? Sokat beszélsz? :)
Valami oka csak van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!