Ciki egyedül moziba járni?
Barátaim nincsenek, inkább csak munkahelyi kapcsolatok illetve pár ember, akikkel többet beszélgetek, mint egy idegennel, de olyan viszonyban senkivel sem vagyok, hogy elhívjam moziba.
Márpedig szeretek filmezni, és úgy utálom, hogy a saját bénaságom miatt egy csomó darabról lemaradok, emiatt csak később, szétspoilerezve látom.
Ma elhatároztam, hogy ennek vége, de még mindig olyan fura érzés egyedül odamenni, leülni. Vagy rosszul gondolom, szerintetek?
Az Apáca című horror filmre ültem be egyedül. Mellettem lévő székbe leült egy srác. Szerintem volt egy két olyan jelenet ahol halkan nevettem egyet (annyira béna volt) a mellettem lévő srác ahogy ezt meg hallotta elkezdett hangosabban nevetni. És láttam a látó szögemben, hogy engem néz kb a film végéig és néha néha fel nevet. Utána azért már el kezdtem félni, hogy mi a f*sz.( Egyszer sem néztem rá,túl közel ült pont mellettem és az milyen lett volna már, hogy kb az arcába nézek.) Szóval láttam ahogy a film végéig nevet és engem bámul. Hál istennek vége lett a filmnek szóval sietve elindultam kifele és hallottam ahogy jön mögöttem és követ. Szerencsére barátom kint várt az ajtó előtt és mire meg fordultam már senki nem volt mögöttem. Na azóta nem járok egyedül moziba.
Amúgy szerintem nem gáz,csak én pl azóta nem nagyon érzem jól magam egyedül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!