Szüleimet nem érdeklik, hogy belebetegszem a 8 órás munkámba, de még társaságom sincs, hogy kimozduljak valakivel a szabadnapomon. Hogyan alkossak ilyen helyzetből “normális” életet vagy fogadjam el, hogy gagi az élet? 20/L

Magyarországon laksz egyébként?

Ha igen akkor minek mentél ki ha annyira szar. Talán itthon könnyebb lenne a szociális része.

10 évet dolgoztam Ausztriában, vendéglátás. A 20-as éveimet végigdolgoztam, reggeltől estig, nem volt se karácsonyom, se születésnap, se bulik, se barátok.

1 valamire talán mégis jó volt ez a 10 év. Rohadtul megtanultam, hogy a pénz nem boldogít. Ezt nyilván akinek úgymond "sose volt" pénze, nem fogja megérteni.

Eleinte én is azt gondoltam, hogy a 120 eurós cipő, az új okostelefon birtoklása többé tesz, de ez nem így van. És nem, más szemében sem leszel az.

Természetesen nem bántam meg az ott töltött éveket, de bőven elég lett volna a fele. Az ami ott kint megy vendéglátás címszóval, nagyon destruktív a lélekre is, meg a fizikai állapotra is. Nyilván míg fiatal az ember addig bírja, de csak 1 darabig. Ráadásul nem lehet életcél, hogy Ausztriába legyen valaki takarító/mosogató/mosodás élete végéig.