Normális az barátoknál, hogy személyesen csak egy-két havonta találkozunk egy-egy nap?

Tanulásra és/vagy munkára hivatkozva nagyon ritkán kerül sor arra, hogy ne csak cseteljünk, hanem rendesen, élőben beszélgessünk. Hiányolom őket, de hiába jelzem, hogy nekem ez így nem tetszik, úgy érzem, mintha nem érnék nekik annyit, hogy több időt szenteljenek rám annál, hogy pl lefekvés előtt visszaírnak valamit. Mert amúgy még az is ritka, hogy egyből visszaírnak, és folyamatosan beszélgetünk. Utána meg jön a bocsánatkérés.

És nem tudom eldönteni, hogy ez így okés-e, hiszen a felnőtt élet tele van elfoglaltságokkal. Amikor viszont találkozunk, akkor nem érzem, hogy nem szeretnek. Érdeklődőek, és meghallgatnak, csak hát ezt így gáznak érzem.