Hogyan csalogassam magamhoz az embereket?
Tudom, hülyén hangzik a kérdés, de kíváncsi lennék a módszerekre.
Például egy családtaggal hogyan találkozzak? Milyen lehetőségek állnak fenn?
Szerintem:
- Kajálás
- Filmezés
- Séta
- Beszélgetés egy kávé mellett
Ezzel a négyféle lehetőséggel igyekezem, de mindig vannak kifogások. Egyik nap megfőztem, csináltam egy fotót az ételről, még a rizst is megformáltam, hogy gusztusos legyen, majd elküldtem a fotót, mellé a kérdés: van kedved együtt kajálni?
A válasz nyilvánvalóan nem volt, szép körítéssel, miszerint fogyókúrázik. Csirkehúsból készítettem az ételt, a rizs pedig nem hiszem, hogy túl extrém lenne. Persze pár nappal később visszahallottam, hogy az egyik barátnőjével Mekiben voltak és bezabáltak, tehát még véletlenül sem volt velem korrekt.
Ha valamelyiküket sétálni hívom, ugyanúgy jönnek a kifogások, így ez is felejtős.
Szoktam a töltésnél kutyát sétáltatni, erdős területeken is megfordulok. Nem túl zsúfolt, de nem is teljesen kihalt városrészeken. Időnként összefutok egy - egy emberkével, ha valakivel beszélgetésbe elegyedem, egyből beírom a telefonomba a napot és a pontos időt, hogy legközelebb ugyanabban az időpontban ott legyek, hátha arrafele jár dolgozni, iskolába vagy csak a napirendje éppen abba az intervallumba esik. Lehet beteges, de másképp nem megy. Az emberek véletlenszerűen jönnek és mennek arrafelé, így ez sem bizonyult jó megoldásnak.
Egyszer megkérdeztem egy kutyasétáltatót, hogy mikor szokott arra járni, de kitért a válasz alól, emiatt elhatároztam, hogy nem leszek ennyire “direkt” mert tolakodónak fognak gondolni.
Néha bemegyek egy kisebb szórakozóhelyre, és előfordult már hogy valakivel összebarátkoztam, haza is kísért, megadta a Facebook elérhetőségét is, majd a kapcsolat megszakadt miután ráírtam.
Nem tudom, milyen kilátásaim vannak. Szeretek egyedül lenni, de ez már sok nekem. Semmiféle nagy dologra nem vágyom, csak egy jó sétára, beszélgetésre, de lehetetlen. Tegnap is olyan szépen sütött a nap, őszies volt a táj, én meg nem tudtam kihez szólni.
Lenne valakinek valami ötlete?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mikor volt kutyám,nekem is volt egy fix kutyás sétapartnerem, volt,hogy vártunk egymásra,ha késett a másik.
Aztán először az én kutyám , majd az övé halt meg és elmaradt a séta.
Pedig olyan jó lenne így beszélgetni, séta közben. De az emberek gyanakvóak,zárkózottak.
És egyre szomorúbb és ingerlékenyebb mindneki.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem nagyon szimpatikus vagy, de azzal eléggé elrontottad a renomédat, hogy nem vagy hajlandó elárulni a korodat, nemedet. Pedig szívesen barátkoztam volna veled, mert értékes és különleges embernek tűnsz. De ha ilyen szinten bezárkózol, nem értem, min csodálkozol. Ha megkérdezte a kutyasétáltató, hogy hogy hívják a kutyádat, neki is azt mondtad gúnyos mosollyal, hogy "mit számít?". Nem biztos, hogy az emberekben van a hiba.
29f
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!