Úgy érzem, kezdek bekattanni, mert nincs senkim. Mit csináljak?

Próbálkozom és kaptam már pár visszautasítást. Tudom, hogy ez nem sok és kb. a századik után jön össze valaki, de elkezdtem befordulni, szorongani és gyűlölni az embereket. Olyan szintű gyűlöletet érzek mindenki iránt, amiért visszautasítanak, hogy az leírhatatlan. Úgy érzem, cserbenhagynak az emberek. Ilyenkor az egész világra haragszom, nem csak azokra, akiktől visszautasítást kapok. A nőkre, amiért visszautasítanak, a férfiakra, amiért jobbak nálam, a párokra, amiért együtt vannak és boldogok. Tudom, most le kellene állni egy ideig a keresgéléssel és mással foglalkozni, de nem tudom elterelni a gondolataimat, bármibe is fogok, akármennyire is leköt, előbb-utóbb ezen kezdek el agyalni. Eleinte jól kezeltem, tudtam, hogy ez természetes, utána megpróbáltam felfogni úgy, hogy a másik többet veszít azzal, hogy visszautasít, de már egyszerűen csak szorongani kezdek, dühös leszek és utálok mindenkit. Ordítani akarok, megbüntetni a másikat, hogy érezze, nekem mennyire rossz!

Kapcsolatfüggő vagyok és türelmetlen, pótolni akarom a volt párom hiányát, elveszettnek érzem magam és azt érzem, hogy nekem most azonnal kell valaki, nem tudok várni. Közben meg ésszel felfogom, hogy ez nem így működik és ha össze is jönne valaki, hosszútávon rossz lenne mindkét félnek. Meg akarok változni, de nem tudom, mit tegyek.