A táborban senki nem akar velem lenni egy szobában. (1 hetes ottalvós tábor) Mit tegyek?

Csak azt nem értem, ha tudtad már korábban is ( gondolom, tudtad), hogy ezek a "sporttársak" nem kedvelnek, az edző is olyan, amilyen, miért fizettétek be ezt a tábort? Nem kellett volna ezt bármi áron erőltetni.

Egyébként sajnálom.

Ha az edző se ajánlja neked ezt a sportot, akkor hanyagolni kellene.

Higiéniával hogyan állsz? Nem lehet, hogy testszag (edzés!) miatt nem akarnak veled lenni?

Vagy a mérhetetlen pesszimizmusod idegesíti őket, vagy mert te intro vagy ők meg extrok.

Nincs közös téma, nem akarnak a kis klikkes titkaikba beavatni?

Hányan vagytok ott egyáltalán?

Bírd ki, aztán engedd el ezt a társaságot.

Egyébként gyerekként engem sokáig mindig, mindenhonnan kiközösítettek. Bizonyos szintű autizmussal élek, és egyszerűen nem bírtam a közösségi élet íratlan szabályait értelmezni. Azóta ez némileg változott... persze most sem vagyok tökéletes.

Szóval tudom, hogy milyen érzés. Javaslom, hogy ne hagyd magad. Úgysem fognak békénhagyni, úgyis szekálni fognak, akkor legalább küzdj!

Ha kell verekedj is, még akkor is, ha esetleg nem te nyersz, a becsületedért!

Párszor, nem sokszor, én is addig verekedtem, amíg komolyabb sérülés nem történt. Persze, mindig engem vettek elő, akkor is, ha még csak nem is én kezdeményeztem a dolgot, de évek múltán is úgy gondolom, hogy 100% megérte. Mert kiálltam magamért.

F

Szülőként szólok hozzá. Mennyi idős vagy? Majdnem elsírtam magam, ahogy olvastalak. Szüleiddel beszéltél erről? Értem, hogy nem gazdagok, de őszintén szólva, ha a gyerekem ilyen sz@rul érezné magát, hát pont lesz@rnám a befizetett pénzt! A pénz nem minden,sőt.

Gondolom otthon is feltűnik, hogy nincsenek barátaid, vagy nem érzed jól magad a bőrödben. Mindenképpen beszélj a szüleiddel először, szerintem ez a legfontosabb.

Írod, hogy pesszimista vagy most.

Valószínűleg emiatt piszkálnak hisz ki szeretne barátkozni egy pessszimista alakkal most őszintén? Változtass magadon és légy kedves, önzetlen. Ha hamar változtatsz talán megkedvelnek még a végén.

Ó, igen, az emberi lélek bugyrai.

Szekálás…

Ha meg a tanárnak szólsz, akkor meg beköpős vagy…

A mai fejjel első dolgom volna feldobni az ilyen fírgeket.

Tudod, csak azzal a gyurmával játszanak, amelyik eléggé puha hozzá.

A legjobb stratégia az ilyenek ellen, ha még az elején kegyetlenül visszafogod őket.

Hogy tudják, a medve nem játék.

Ha ezt elszalasztottad, akkor a fejedre nőttek.

Nem vesznek komolyan.

Frocliznak.

Bármit mondasz bárkinek, látod a félvigyort.

Folyton fókuszban vagy.

A főkolompos a kulcsember.

Azt kell jól megleckéztetni.

Összeszedni a tökeidet, és jól érthetően elmondani neki, félelem nélkül(!!!), hogy ha ez volt eddig az egyik kedvenc elfoglaltsága, akkor hamarosan nagyon kellemetlen dolog fogja érni, ha nem kíván változtatni.

Mondd meg nyugodtan neki, hogy ahogy őt sem érdekli, hogy neked ez milyen szar, úgy te is maximálisan élvezni fogod, ha végignézheted, és aktívan közreműködhetsz abban, hogy egy ilyen kis féreg, mint ő, hogy fullad bele a sz@rba, amit ő kevert másnak.

El fogsz sétálni a tanáriba, az igazgatóhoz, és udvariasan el fogod mondani, mi zajlik pontosan, és megmondod a főkolomposok neveit. (A többi csak megy utánuk, ne azokat hibáztasd ezért, a követőik nagy számáért már csak magad hibáztathatod, nem őket, akiknek nincs saját véleményük…)

El fogsz mondani mindent, az összes undorító kis féregséget, és mosolyogva fogsz neki integetni az utolsó napján, amikor kikuurják az iskolából.

Pontosan olyan szemét gxci leszel vele, amilyen ő maga is volt veled, és nem lesz miatta lelkifurdalásod.

Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

És ezt szépen megfogalmazod az igazgató felé is.

Hogy te tanulni jöttél ide, nem barátok köztet játszani, és ha valakik úgy gondolják, hogy ez nem egy iskola, hanem egy szappanopera, azoknak szerinted nincs helye benne.

Való igaz, ha megdobnak kővel, dobd vissza sziklával.

Ha valaki kedves veled, lehetsz vele kedves.

Ha valaki patkánykodik, az nem érdemel kedvességet.

Sőt, aki először patkánykodni akar, az egy visszanyesés után még vissza is foghatja magát akár.

Le kell az ilyeneket csippenteni, mint valami kis rossz helyre nőtt faágat. Hideg vérrel.

Picit hasonló sztori a macskám esete a szomszéd macskáéval.

A kis vörös szomszéd macska belekötött az én szürke macsekomba, mint a betonba.

Ment a murmogás meg a hátgörbítés, közben a szürke nézett rám a nagy kerek szemeivel…

Közben nyugtattam őket.

Amikor láttam, nem megy, akkor fogtam a kezemben levő két sárgabarackot, és a kerítésen át kettejük közé lőttem velük.

Szürke kihátrált és elment biztos helyre, a kis vörös meg továbbra is nem győzött keménykedni.

Akkor úgy döntöttem, megmutatom, ki a góré, és elkezdtem leboszni, hogy mit képzel magáról,eg hogy hogy viselkedik, szabályosan leteremtettem.

Amikor meg nem akarta felfogni, megmondtam neki, hogy a főnök én vagyok, és ha tetszik ha nem, márpedig akkor is viselkedni fog, ha nem tetszik. Az ujjammal hadonászva rámutatva mondtam neki, hogy álljon le, és viselkedjen.

Egyik pillanatról a másikra a macska felállt a kerítésre, és adott egy pacsit, aztán mint akit elvágtak volna, meg tudtam simogatni.

Mondtam neki, hogy ne utálják egymást, inkább szeressék. Lehiggadt, és többször dörgölődzött utána.

Az emberek észre se veszik, milyen ösztönlények tudnak lenni.

A félelmedtől érzik magukat valakinek, a közös ellenségképtől pedig összetartozónak.

Micsoda identitás…