Mi értelme van, hogy kapcsolatokat kössünk hogyha úgyis véget ér?

"igyis ugyis véget ér és eltávolodtok ami sokkal fájdalmasabb."

Akkor tanuld meg kezelni a fájdalmat, és már is megéri az utat bejárni.

Egyrészt, vannak olyan kapcsolatok, amik hosszú évekig, évtizedekig, akár életünk végéig tartanak. Másrészt az emberek jönnek-mennek az életünkben. Mindenkitől tanulunk dolgokat, minden kapcsolódás épít minket kicsit.

Az ember társas lény, szükségünk van kapcsolatokra, és az is normális ha ezek egy része az idő múlásával lemorzsolódik. Az emlékek pedig megmaradnak, később jó lesz visszagondolni rájuk.

A Te életedben is lesznek tartós és hosszú barátságok, szerelmek, de az elején megjósolhatatlan melyik lesz meghatározó ezek közül.

Igaza van a többi válaszolónak, hogy tudni kellene kezelni a fájdalmat, én mégsem tudom. Nagyon együtt tudok érezni veled, kérdező.

Jelenleg is vannak évtizedes barátságaim, de a legtöbb barátom (vagy haverom) 1-2 éven belül el szokott tűnni az életemből. Ezt néha olyan elviselhetetlennek érzem.

A párkapcsolatokban is nagyon szélsőséges nézeteim vannak. Morbid, de úgy gondolom, hogy amelyik párkapcsolat nem az egyik fél (vagy mindkettő) halálával végződik, az egy hatalmas bukás, totális csőd. Konzervatív vagyok.

Tudom, hogy én vagyok a hülye, és ez a gondolkodásmód egyenes út a boldogtalanság felé, de egyelőre nem bírom máshogy látni a dolgokat, pedig nem vagyok már mai gyerek.

Egyáltalán nem törvényszerű, hogy véget ér. És ha mégis, akkor is lesz rengeteg emléked, formál téged, mint embert. Sokat lehet tanulni másoktól.

Nekem van olyan barátságom, amely 2 éves korom óta tart. De általánostól és gimiből is van, aki megmaradt.

"Mi értelme van jól laknod ha úgy is éhes leszel?"

Nem kötekedni akarok (fel is pontoztalak), de ezt a hasonlatot nem szeretem. Nem lehet egy lapon említeni a kettőt. Ha nem eszel, legkésőbb egy hónapon belül meghalsz (vagy nem tudom mikor, nem vagyok jó bioszból). Párkapcsolat és barátok nélkül azonban elméletileg(!) ugyanúgy élhetsz 120 évig is. (Igaz, hogy sok kutatás szerint a magány rövidíti az élettartamot, ezért a felkiáltójel. De elvileg nem vagy életveszélyben bensőséges emberi kapcsolatok nélkül, evés nélkül viszont igen.)

Másrészt az evés a létfenntartási ösztönünk része, a párkapcsolat pedig a fajfenntartásinké. Nem lehet összehasonlítani a kétfajta ösztönt, mert az előbbi sokkal erősebb. (Annyira, hogy adott esetben teljesen el is nyomja az utóbbit.)

Tehát szerintem ez egy rossz hasonlat.