Hogy lehet megszokni a magányt?

Én úgy vagyok vele, hogy egyedül erősebb vagyok. Nincs szükségem senkire, azt csinálom amit én látok jónak. Nincs senki, aki megmondja mit csináljak. Egyfajta szabadság. Eszembe jutott két idézet: When nobody wakes you up in the morning, and when nobody waits for you at night, and when you can do whatever you want. What do you call it, freedom or loneliness?

A másik: Hazamész, csinálsz egy kis teát, leülsz a kanapéra és csend vesz körül. Csak te döntheted el, hogy ez szabadság vagy magány. Csak te.

Mindkét idézet kb ugyanazt jelenti, én ezekbe kapaszkodtam.

A magányt sehogy nem lehet megszokni, mert az nem természetes.

Persze elfoglalhatod magad valamivel, lekötheted magad valami hobbyval, de az csak ideig óráig megoldás.

Nem úgy lettünk kitalálva.

Párkapcsolatra lettünk kitalálva, és ez így van jól.

Illetve így lenne jó, de sajnos nagyon sokan magányosak.

Sokan még párkapcsolatban is magányosnak érzik magukat, ha ellaposodott a kapcsi.

Na ennél rosszabb tényleg nincs.

Kb 4 éve vagyok magányos, de úgy igazándiból fizikailag és szellemileg kb csak 1 éve kezdődött el. Sok dologra ráeszméltem, mert egyedül voltam a gondolatokkal. Az a sok dolog mind a környezetemre és a volt barátaimra/exemre értem.

Próbálj hálás lenni ezért az időért. Most egy kicsit magaddal kell, hogy legyél (tutko, hogy nem véletlenül) és az ember egy túlélő, aki kibírja ezt a piszok érzést. Reményveszettség is felerősödik, ha sokáig van ebben, de általában akkor jönnek a legjobb dolgok, ha nem számítasz rá.

Használd ki a szabadidőd, aztán az emberek úgyis jönnek és legtöbbje menni is fog. Szerintem előbb-utóbb mindenki megtapasztalja ezt a szakaszt az életében, max jól titkolja.

Most olvasom, hogy munkás vagy. Szerintem munka által könnyebb ismerkedni és a munkatársak sem örökké állandóak ellenben az osztálytársakkal. Hajrá!