Meghalt egy közeli hozzátartozóm egy hónapja, hogy lehet feldolgozni?
Váratlanul szívelégtelenségben, semmi előjele nem volt. Első egy hétben nem is nagyon éreztem semmit, még fájdalmat se. Aztán elkezdődtek és azóta változatlanul tart, naponta többször elkezdek sírni, van mikor pár órára elfelejtem, de aztán beugrik mi történt és megint elkap a sírás. Rádöbbenek, hogy meghalt, de mintha reggel még élt volna annyira furcsán, pedig egy hónapja történt. Többször álmodtam már éjjel, hogy még látom őt, de mikor beszélgetni akarnék vele felébredek.
Üresnek érzem a házat és egyedül magam, pedig nem vagyok egyedül. A rokonok már furán néznek, hogy mi bajom van még mindig, ők már feldolgozták. Nem értek semmit, nem is hiszem el részben, hogy egyáltalán megtörtént, de tudom, hogy igen.
válasza:Együttérzésem. Ez nagyon nehéz lelki feladat, de az IDŐ, ami segít.
Én mindenkit elveszítettem, ketten maradtunk a gyerekkel.
Ő adott nekem erőt, hogy túléljem, az energiáimat rá kell fordítanom,
miatta kell erősnek lennem. Segített, hogy voltak, akikkel ezt megbeszélhettem, felemlegettünk történeteket, olyanokat is, melyek
együtt töltött , derűs pillanatok voltak, jókat nevetgéltünk is, hogy:
"Emlékszel, amikor azt mondta, hogy... ?", "Emlékszel, amikor ebben és ebben segített?...".
A gyászt meg kell élni, nem kerülhető el, nem szabad elnyomni. De a környezetünkre sem szabad kivetíteni, nem szabad rájuk nyomasztóan hatni.
Aki elment, bennünk maradt.
Az élet megy tovább. Csinálni kell. Idővel megtanulunk együtt élni a másik fizikai hiányával, de szó szerint kell értelmezni: bennünk élnek tovább.
Az én gyerekemnek a mozdulataiban, reakciójában, egyes dolgokról való gondolkodásmódjában az Édesanyám vonásait fedezem fel, és ez mindannyiszor boldoggá tesz. Hiszen ez az élet lényege: tovább él, bennünk.
válasza:1 hónap nagyon kevés idő, nem valószínű, hogy mások feldolgozzák, de ha így is van, ez akkor sem befolyásolja a te gyászodat, mert ez mindenkinek egyedi.
Nagyjából egy évet szoktak mondani a gyászra közeli hozzátartozóknál, mert ennyi idő alatt nagyjából minden nagyobb esemény lezajlik nélküle. Ünnepek, szokásos dolgok, stb. De egy év után sem vágják el a fájdalmat, ha úgy van, az örökké veled marad, csak elhalkul.
Ne siettesd magad és ne engedd, hogy mások siettessenek. Próbáld elterelni a gondolataidat, és a jó emlékekre gondolni. Beszélgess olyanokkal, akik hasonlót éltek át. De igazán nincs recept. Közhely, de az idő segít. Ha akarsz, írhatsz nekem is.
Sajnálom, hogy ez történt. Vigasztalódást kívánok.
válasza:Amikor apám meghalt, már a temetésen úgy viselkedtek az emberek, hogy azt sem értettem akkor minek jöttek el. Tehát autóból láttam, hogy a buszmegállóban állva hahotáznak temetés után.
Később felfogtam, hogy ezt csak én érthetetem meg a családtagjaim, ezt a fájdalmat. Másoktól nem várhatom el. Mondjuk azt igen, hogy legyenek tekintettel rám.
Az apám balesetben, hirtelen hunyt el. Pár évre rá egyik jó barátom mondta, hogy már ideje lenne anyámnak és nekem összeszedni magamat és tovább lépni. Mindezt azért, mert elmertem neki mondani, hogy szoktam sírni miatta éjszakánként. Csak álltam és néztem magam elé. Az illetőnek még a nagyszülei is éltek akkor, és egy szerelmi bánat is simán hazavágta. Mindkét szülője élt, és nagyon boldog családi idillben. És így osztották nekem az észt.
Na az ilyenektől voltam készen sokáig. Erre készülj fel, hogy mások nem fogják érteni.
Jó idő eltelt azóta, de mai napig fáj. Csak nem mutatom ki. A legtöbb ember nem tud mit kezdeni a másik fájdalmával.
Sajnálom nagyon, értelmeset sajnos nem tudok írni mást.
Az jó, ha beszélünk róla. Igen, sokan nem értik meg, a szomszédok is úgy viselkednek, mintha semmi nem történt volna és nem értik miért nem akarok velük menni akárhova, átmenni vagy segíteni valamiben. A rokonság is körülbelül ennyire foglalkozik vele.
Elfelejteni sose fogom, de remélem azért az életemet vissza tudom nyerni és még boldog lenni ugyanúgy miközben őt sose felejtem el. Aztán persze meghalok én is, ahogy mindenki a bolygón és örökké eltűnünk, szóval az emlékek sem élnek örökké. Azért élünk, hogy semmik legyünk végül és minden eltűnjön, ez nevetséges miért lett így megalkotva. Ne értse félre senki, egyáltalán nem tervezek öngyilkos lenni vagy bármi hasonló amikre ilyenkor nagy esély van, én élni akarok természetesen. Csak az élet értelmét nem látom már így, hogy miért legyünk boldogok mikor a vége mindig ugyanaz.
Valószínű az is nagyon megnehezíti a dolgot, hogy váratlan volt, bár nem volt teljesen egészséges és fiatal se, de még azért bőven lett volna neki 15-20 éve. Ráadásul ott előttünk lett rosszul és esett össze, próbáltunk segíteni ahogy tanították is, de az égvilágon semmi nem történt már, egy pillanat alatt meghalt.
Elég sok időt töltöttünk együtt, mégis most annyira kevésnek tűnik, mintha pár év lett volna az egész. Még sok mindent csinálhattunk volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!