Miért ennyire őrjítően nehéz elviselni a magányt?

Már egyre nehezebben bírom. Néha függőségekbe menekülök. Pl ha részeg vagyok (itt eszméletlen mértékekre kell gondolni) akkor pl nem zavar a magány. De szerencsére még nem jutottam el a tényleges függőséghez. Mert tudom, hogy a drogok nem jelentenek megoldást.

Viszont így meg borzasztóan kínzó. Már nagyon régóta képtelen vagyok normálisan aludni éjszaka. A bioritmusom igazából össze-visszás.

A szex viszont nagyon sokat segített. Emlékszem amikor nem egyedül aludtam, akkor mondta az akkori barátnőm, hogy két-három perc alatt elaludtam (ilyen volt többször is). Valami miatt ha mással egy ágyban alszom, akkor egyáltalán nincs semmilyen rossz érzésem, akkor az ellenkezője van, kellemes béke tölti be a lelkem. Mostanában is próbálkoztam egy nőnél, de kb heti egyszer tudtam csak vele tölteni az éjszakát, ami nem túl sok és nagyon úgy néz ki, hogy valójában ő nem is akar velem semmit sem. :( Pedig már kezdtem reménykedni...

Viszont más lehetőségem nincs. Úgyhogy maradt az egyedüllét. Azonban szerintem már nem lehet sok hátra nekem. Csak ma egy csomószor meghallgattam Seress Rezsőt (Szomorú Vasárnap) és Zámbó Jimmy számait is.

Tudom most sokan azt mondanák, hogy "előbb tanulj meg egyedül élni és ha ez megvan akkor majd lesz valakid". De a helyzet, hogy ez nálam fordítva volt. Mindig is egyedül voltam (sajnos sosem volt szerencsém a nőknél), de régen ezzel semmi bajom nem volt, megvoltam egyedül is. Azonban az elmúlt pár év óta ez már nagyon-nagyon zavaró. Mostanában már kínzó.