Nagyon érzékeny vagyok, egy kis beszólás vagy megalázás már hetekre a padlóra küld, egy kis kedvességért, szeretetért viszont bármit megteszek, nagyon hálás tudok lenni egyetlen jó szóért is, de ez nem kedvező tulajdonság a mai világban. Mit tegyek?
Mitől lettem ennyire más? Az átlagos embereket meg sem rendíti olyan dolog, amin én már sírok. Így nem lehet élni, főleg, hogy nincs sem barátom, sem párom. A családom se foglalkozik velem már tinédzser korom óta. Csak addig tetszettem nekik amíg kicsi voltam.
Minden vágyam valaki aki feltétel nélkül szeret és törődik velem, de annyira más vagyok mint a többiek hogy soha nem lesz senki aki elfogadna így. Mindig is kilógtam minden közösségből, nem találom a helyem ebben a világban. Sehol nem tudtak elfogadni, a végére a csalódottság és a kedvetlenség is meglátszott rajtam, akkor már emiatt is elkerültek. Így már nem merek újra nyitni, így aztán munkám sincs.
Sokat bántottak is, kiközösítettek, sorra csalódtam azokban akikről úgy éreztem hogy közel állnak hozzám.
Kiábrándultam az emberekből, szerintem túl kegyetlenek, nem tudnak érezni és csak bántják meg kihasználják egymást, tele vannak lenézéssel, gyűlölettel. Aztán ha kihasználták a másikat vagy akadt jobb akkor eldobnak. Legalábbis akikkel összesodort az élet...
Felőröl ez a kettősség is. Menekülök a emberektől, ugyanakkor vágyom is rá hogy elfogadjanak. Mi lesz így velem? Az évek során egyre csak süllyedtem. Ma is kaptam egy lökést az öngyilkosság felé..lassan már nem látok semmi más utat magam előtt
Köszi ha elolvastad a bánatomat. Ha valamivel még segíteni is tudsz akkor, -ahogy a leírásból is kitalálhattad- nagyon hálás leszek. Bár szerintem esélytelen vagyok már. 25 éves lány
De miért probléma, ha nincs barátod?párod? Nem kell ezzel foglalkozni. 29 éves vagyok és vállalkozóként dolgozok. Lassan 9 éve, hogy barátnőm és barátom nincs. Nagyobb csalódás váltotta ki ezt egész folyamatot. Legalább 4 hónapig tartott nálam egy ilyen „depressziós” folyamat. Átgondoltam ezt az egészet és nevettem egy jót. Elkezdtem sportolni, egészségesen élni....!Nem kell másokkal törődni. Fiatal vagy, építsd a jövőd!Gondold át a dolgokat, tűzzél ki valami célt. De ne azt, hogy legyen 8 barátod. Szerintem ezt felejtsd el egy időre. Ne foglakoz másokkal.
29/F
Csak pasit keres.
En barátkozni akartam vele de amikor írtam,h másik országban lakok.Többet nem irt :D
Nagyon sok privát üzenetet kaptam, többet, mint amire egyből válaszolni tudnék; néhányatokkal pedig már egész bő beszélgetés kialakult. :)
Ma nagyon zsúfolt napom volt, így csak röviden tudtam írni, akiknek bővebben akartam válaszolni, azokat hagytam estére és éjjelre. Komolyan 1 napig nem írok vissza és ilyen rosszindulatúan kell reagálni?
Legalább kiderült...
A válaszokat pedig köszönöm, jól esett, hogy nem az oldalra jellemző támadások értek (javarészt). Már a kedves szavak is sokat segítettek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!