Untat a másikkal való együttélés. Más is van így ezzel?

gondoltam,h no vagyok.

A nok szoktak ilyen kibirhatatlan hulyek lenni.Jobb is neked egyedul.

Megértem a kérdezőt. Én többször próbáltam együtt élni nőkkel, de végül mindig elmenekültem. Szerettek, sőt, rajongtak értem, de azt éreztem, hogy rám telepednek, minden időmet felemésztik, nincs saját életem, lassan elsorvasztották a baráti körömet, a hobbijaimat, a lelkesedésemet, életszeretetemet, és már csak arról szólt az élet, hogy őket kellett vigasztalni, szórakoztatni, bizonyítani a szeretetemet, nekik segíteni minden ügyben, amikhez semmi közöm, végül azon vettem észre magam, hogy már nincs semmi értelme az életemnek, csak zombiként vánszorgok.

Emellett voltak olyan fizikai összeférhetetlenségeink is, amik lehetetlenné tették a harmonikus együttélést. Nekem is volt az életemben több nő, akik csak úgy tudtak aludni, hogy hangosan ment a TV egész éjjel, vagy 30 fok volt a szobában, én meg a verítékemben fürödtem, állandóan kómás voltam nappal, mert nem tudtam magam soha kialudni.

Ezeket összegezve arra jutottam, hogy bármennyire is szeretem a nőket, inkább magányosan élek, legfeljebb barátság extrákkal szintű kapcsolatokat engedek kialakulni, együttlakás nélkül.