Miért van Budapesten olyan sok szingli? Nem menő a társ, a család, a gyermekvállalás?
Lesújtó adatokat olvashattok. A szinglik többsége Budapesten él: minden negyedik húsz és harminckilenc év közötti fővárosi szinglinek számít. Miért kell ilyen önzőnek lenni? És akkor miért sírnak rínak, hogy milyen drága az albérlet? Miért nem menő már családosnak, hitvesnek, anyának, apának lenni? Budapest a romlott alma ami megrohassza a többit?
Aha, dehogynem. Van 3 db 70 éves professzor, 2 női kollega, sok sok beteg, általában trombózisos cukorbeteg vénemberek, de páciensekkel különben is etikátlan.
És ott vannak még a mentős bajtársak is, akik között én vagyok a “doki”, akinek beszólogatnak a mentőtiszti komplexusokból, természetesen több a normális, azok viszont foglaltak, nem szimpatikusak, vagy épp nem jövünk ki egymással. Jaj, és mentőssel amúgy nem szívesen jönnék össze, munkadeformáció.
Megoldás? Váltsak szakmát? :D
Ha nem lenne ilyen laza elettarsam ,en is inkabb szingli lennek. Szeretem elvezni az eletet. N
Gyerek: egyelore eg 17-18 eves fiura inkabb ugy nezek,h szexelnek-e vele vagy se. Szoval a gyerekvallalast meg odazom par evvel :D
Meg rendszeresen sportolok es ezt az eletstilust nem fogom feladni.
N
Oké, viszont ha szimpatikusabb leszek, attól még semmit sem változnak a körülmények.
Egyébként nem rinyálni szeretnék, csak rávilágítani a realitásra, mielőtt a kérdező túl előítéletes lenne azokkal szemben, akik dolgoznak és sajnos nincs idejuk ismerkedni.
Itt általában úgy működik, hogy az elején többféle sebészeti osztályon megyünk végig (pl. gyerek, mellkas), majd specializálódunk egy konkrét osztályra. Itt a balesetin állandóan pörgés van, + idős kollégák, professzorok, sajna nem Derek Shepherd mászkál a Grey’s klinikából. :D Az osztályok között kevés az átjárás.
De szívem szerint, túl sok van nekem a munkából, nem szeretnék otthonra is egy orvost, ráadásul sebészt. Legalább a magánéletem lehetne ettől független.
Megnyitottam a kérdést, már azt hittem valami értelmes diskurzust olvashatok az össztársadalmi elmagányosodásról, ami létező probléma, erre egy hülye redneck a kérdező aki csak pöstiezni tud...
Éltem Szegeden, Esztergomban, Pécelen, és még sok helyen. Nem pösti probléma az hogy nem tudnak az emberek (fiatalok) párt találni.
Ami a leginkább meghatározó, az a világlátottság és a műveltség. Minél műveltebb valaki, annál kevésbé hajlandó nála butább/műveletlenebb emberekkel leállni ismerkedni, és minél világlátottabb, tehát minél több impulzus éri az élete során annál kevésbé hajlandó csak azokból az emberekből társat választani akik a környezetében vannak.
Pesten ez ki van maxolva. A diplomások, szakképzettek legnagyobb arányban Budapesten élnek, nyilvánvalóan a munkalehetőségek miatt.
És mivel meglehetősen magasabb az átlag kereset, és az átlag életszínvonal, ezért az itt élők többet utazgatnak, tehát világlátottabbak.
Egy jászsági vagy nyírségi falu ennek az ellentéte. Ott az emberek jellemzően nem túlságosan magasan képzettek, és meglehetősen helyhezkötött életet élnek, úgyhogy túl nagy rálátásuk sincs arra milyen sokféle is a világ és az emberek.
Értelemszerűen nem tökölnek 30 éves korukig hogy párt találjanak, mert a szomszéd Juliska pont ugyanolyan kis egyszerű, szerény életet él mint az egy faluval arrébbi Mariska.
Pesten meg lehet válogatni a végtelenségig ezzel szemben, aminek az az eredménye hogy mégse talál senki senkit se, mert hát biztos lesz még jobb is...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!