Miért ilyen az élet velem?

Én mindig egy kedves, jószívű lány voltam, és legfőképp naív. Sok barátnőm volt már, de egyik sem volt igazi úgy érzem. Bármikor otthagynak bárhol és fontosabb nekik egy fiú, mint a barátságunk, jó ez nem mindegyikre igaz, de nem tudok megbízni már bennük annyit kellett csalódnom már. Tudom, hogy én várok el sokat vagyis csak annyit várok amennyit én adok, de sosem kapom vissza senkitől. Párkapcsolatom még nem is volt. Valakinek meg alap, hogy van mellette egy fiú akiben megbízhat és támaszkodhat rá. Nekem ilyenem nincs és sosem éreztem, hogy lenne akire tudnék.

Nem tartom magam csúnya lánynak, nem beképzeltségből, de szerintem vannak nálam csúnyábbak és azoknak van barátjuk, én nem tetszek senkinek. Ha tetszek is valakinek akkor vagy nekem nem tetszik a fiú, vagy aki nekem tetszik már foglalt vagy nem illünk össze belsőre stb.

Úgy érzem az élet nehezebb sorsot adott mint pl. A körülöttem lévő lányoknak. Persze tudom, hogy nekem nincs rossz életem, mert szerető családban nőttem fel, normális anyagi helyzettel stb. Nem is ez a probléma, csak látom, hogy mások boldog párkapcsolatban vannak vagy épp járnak valakivel és nekem ez nem adatik meg vagy, hogy igaz barátok veszik körül nekem meg egy se az. Nem tudom mit tettem az életbe amiért ezt kapom. Nagyon magányosnak érzem magam, pedig sok barátom van és ez szerintem rosszabb mintha tényleg egyedül lennék. Tudom, hogy tenni kell a dolgokért és én teszek is, sose bántok senkit és nagyon sokat segítek, ott vagyok másokkal ha kell, de én nem érzem úgy, hogy ezt vissza is kapnám.

Szerintetek ez miért van? Érzett már így valaki?

19L