Ekkora változás önerőből, ilyen mélyről lehetséges?

úgy gondolom, és tapasztaltam, hogy van bár sok minden, amire egymaga képes az ember (magam sok mindent elértem tök egyedül), de van, amihez segítség kell. Majdnem 20 voltam annak idején, ami introvertált magányomból valaki elvitt egy buliba, aztán ott már tudtam ismerkedni, és egyik ismeretség hozta magával a többit. Nem mondom, hogy mély barátságaim lettek, de valami elindult. És ez esetben tehát már kellett segítség számomra: az, hogy valaki elhívjon, és navigáljon, milyen buliban lenni idegen helyen. Addig csak sulibuliban voltam, és ott se mindig találtam a helyem.

Tehát azt rtudom mondani, hogy az életben közel se mindenhez elég a saját elszántság és ügyesség. Vannak dolgok, amihez szerencse kell, pl hogy segítsen valaki. És sok ilyen dolgokban gyakorlati segítség kell, nem pedig pszichológus. Az utóbbi inkább a belső dologhoz kell, pl gyászt feldolgozni és hasonlók. De van, aki ezt is megoldja önmaga, mint pl magam, mert ez belső, lelki dolog.

De idegen buliba sose jutottam volna el, ha a közelemből valami ismerősféle el nem vitt volna engem annak idején.

Folytatom: aztán onnantól már magam is elmentem, mert már láttam értelmét, már volt "mire építeni", egyik ismeretség hozta a másikat, meg önmaga a buli helyszíne is, ami történetesen bejött számomra!

És onnantól egymagam tudtam csinálni, menni, ismerkedni, mert kaptam segítséget a kezdőlökethez!

De addig minek mentem volna el? Nulla tapasztalattal és ismeretséggel? Szerintem valami ilyesmi él meg a kérdező is. Ezért van, amikor gyakorlati segítség kell. Az elmélet van, amikor elegendő és van, amikor nem. Nincs olyan, hogy önmagad, nulla tudással szakácskodj, aztán sorra teszed tönkre az ételt, esetleg felgyújtod a konyhát. Nulla tudással márpedig erre lehet számítani és nem mindenki milliomos, hogy hússzor elégesse a kaját, mire valami épkézlábat süt. Egyszóval hogyan is vinné rá az embert a szakácskodásra EGYMAGA, ha mondjuk még nulla a tapasztalat abban? Ez is analóg avval, amit kérdez. Én megértem őt. Én is ilyen cipőben jártam anno.

Ha csak egyszer jön a gyakorlati segítség, lehet, hogy soha többet nem kell, mert meg van a kézzel fogható - látható kezdőlöket. Ami sokszor nem is önbizalom kérdése hanem egyszerűen az, hogy puding próbája az evés. Látom, ízlelem, hallom. Addig miért mentem volna el bulizni? hogy álljak ott hülyén, mint a szamár?? Én megértem a kérdezőt. Vannak esetek, amikor nullára nem lehet építeni, segítség nélkül.

Azóta is mikor járok buliba, mikor meg nincs kedvem, de amikor van, akkor kiválasztom az igényemnek megfelelőt és jól érzem magam, hókuszpóklusz nélkül, önszuggesztió nélkül, mert hát megvan a tapasztalat.

Az nem tapasztalat, hogy valaki, aki tök introvertált, belökik a mélyvízbe, hogy "há ismerkeggyé, mennyé mán!" Semmi jó nem fog kisülni, semmit nem tapasztal meg, csak a töketlenkedést, ezt próbáljátok megérteni, kedves extrovertáltabb embertársaim.

A kedves kérdezőnek sok szerencsét kívánok -pl hogy valaki gyakorlatban segítsen a közeledben-, és mellé persze az is kell, hogy bátor legyél, és figyelj, tapasztalj.

Érdemes coach-hoz fordulni. (a coach nem pszichológus)

Ő segíthet felfedezni azokat az erőforrásokat, lehetőségeket feltérképezni, amik általel is tudsz indulni. :)

5-ös vagyok.

Nekem sokat segített, még akkor is ha a beszélgetés után nem éreztem azonnal változást. Ugyanakkor ahogy elgondolkoztam, a beszélgetésen, elindult egy folyamat. Amivel találtam utat a fejlődés fele. :)