Akiknek van feleségük/barátnőjük, családjuk, bele szoktak néha gondolni abba, hogy kortársaik között is vannak olyanok, akiknek ez soha nem adatik meg?

Lattam mar alacsony, csunya, sovany, csoro, iskolazatlan, kocsi nelkuli sracot baratnovel. Igaz a csaj se fog egyhamar szepsegversenyekre jarni, de na, semminel tobb.

Nem mindenki kap egyforma eselyt az elettol, de aki nem is hasznalja ki a lehetoseget, az ne sirjon egy percet sem!

Bele szoktam gondolni, igen. Én egy férfit ismerek jól a társaságombol, aki 45 éves kora óta egyedül él. Illetve helyesbítek, az anyjával. Jóképű, helyes, sok nője volt, de életképtelen Mama kedvence... Érdekes módon minden nője házas volt. Vajon miért? Így élvezet jutott, de felelősséget nem vállalt semmiért.

Na ő megerdemli a sorsát szerintem.

Viszont sok szingli nőt ismerek. Közülük nem értem, néhány hogyhogy egyedül él, de van akinél értem. Hazsartos, merev, irányító típusú, alkalmazkodni képtelen.

Olyat is ismerek, aki nem mindig volt szingli.

Nem sajnálok le senkit emiatt soha, de az mindig eszembe jut ilyenkor, hogy biztos ő sem tud vagy akar kompromisszumot kötni.

Én például kötöttem.. Lett család, de nem voltam szerelmes a tarsamba. Ennek ez volt az 'ára'. Ha a szerelemre vártam volna, talán sose lett volna családom. De ha újra kezdhetnem, akkor is ugyanúgy csinálnam. A szerelem nem mindenkit talál meg időben, illetve van, aki soha nem élheti át,mert egyszerűen nem jön.

Mivel van pár szűz haverom és rengeteg álszent rinyát hallok a nőktől, ezért bele.

Az emberek egy részének a saját hibája, egy részénél viszont a környezet erősen tehet a dolgokról.

19 vagyok csak, boldog 2 és fél éves kapcsolatban, és van, hogy belegondolok.

Nem sajnalok le én se senkit, hibàztatásnak se mondanám. Hálás vagyok a barátomért és a kapcsolatunkért, de más életében nem feladatom és nem kötelességem rendet tenni...

Tudom ugyanakkor, hogy a kapcsolat nem csak a jószerencsén múlik, a nevelés, a jó példa mutatása szülői oldalról, baráti társaság rengeteget számít.

Pl azok a barátnőim, akikről tudom, hogy bulinként mással smárolnak, meg összejönnek ezzel-azzal amíg a nagy Ő-t várják, úgy, hogy tudják h az illetőtől semmi komolyat nem akarnak.. nem tudom, ezzel sztem annak a lehetőségét veszik el, h egy komoly srác felfigyeljen rájuk, illetve a sok halál fölösleges csalódástól ők is totál homályosan látnak majd minden egyes eset után.

Meg van, akiről tudom, hogy olyan a stílusa, a személyisége, h egy férfi összesz.rná mellette magát. És ő is tök vágyik közben társra, és nagyon rossz az ilyeneket végignézni...

Meg ugyanezek fiú oldalról, amikor gond nélkül úgy bánnak a lányokkal meg a lányok érzèseivel, mint más egy ronggyal se.. mert "több vasat tartani a tűzbe izgi", meg bármit megtehet mert "amit nem lát a lány az nem fáj", meg "fontos a tapasztalat" címszóval lefekszik csomó lánnyal, akikből ki tudja hányan vették őt titokban komolyabban... Szóval ha így képes vki bánni lányokkal (fordítva is persze, csak az ritkább), akkor ott én logikusnak tartom, h se tiszteletet, se önzetlenséget, se lemondást nem ismernek még hírből se, amik ugye egy jó és működő kapcsolat fontos alapjai. Utána meg hiába bánja 50 évesen, amikor benő végre a feje lágya, hogy nincs felesége (vagy a jelenlegi talán pont h már az ötödik), már az élete romokban, az egyetlen kapaszkodója annyi, h megdgott 25 csajt és rajtuk kívül 10nek összetörte a szívét. És az ilyen eseteket is szomorú végignézni, mert az idő nem forog visszafele...

Ha erre gondolok, akkor csak hála van bennem a barátom iránt, meg összeszorul a gyomrom azokra gondolva, akiknek ez nem adatott meg, bármilyen okból kifolyólag.

És amiket felsoroltam, azok elég tipikus életvitelt tükröznek manapság.. úgyhogy hibáztatni se nem dolgom, se nem feladatom senkit, hiszen bármi lehet a háttérben, amiről nem tudunk.....

Bennem tényleg csak ennyi van.

Szerintem nem nagy mágia egy akármilyen párkapcsolat. Akinek csak erre van igénye, az nem gondol bele, hogy hogyan akar élni.

Én azért élek a párommal, mert kompatibilis az életünk egymással, nem azért, mert hahi, párkapcsi, húdejó, nem vagyok szingli...

Nem szeretem a kapcsolatért siránkozó embereket. Teljesen jól éreztem magam szingliként és csomó embert elküldtem a p.be. Nem azért, mert egó és annyira jó vagyok, hogy nekem ez jár, hanem mert a fszom sem kíváncsi a párkapcsolatra. Aztán jött az az ember, akivel ez egy nagyobb élmény, mint egyedül. De sosem kerestem. A személye csábított a helyzetbe és nem az, hogy brühühü, nem lesz családom, nem szeret senki, magányos vagyok (egyébként nem voltam magányos, vannak szüleim, barátaim, kollégáim akkor is, ha kapcsolatilag egyedül vagyok)