Ha fiatalként jobban gyűlölöm a virtuális világot, mint nagyszüleink, akkor tényleg életképtelen vagyok?

Hiába nem áll tőlem távol az IT terület, mégis rengetegszer érzem úgy, mint a doki a Vissza a jövőbe című sorozatban, hogy inkább maradt a múltban.

Már a koronavírus előtt sem találtam a helyem a világban, igazából már az okostelefonok megjelenésével kezdődött el ez az egész folyamat.

Mindenki virtuálisan akarja pótolni a valódi emberi kapcsolatok hiányát. És ami a legrosszabb az egészben, hogy mindenki élvezi is.

Eddig mindig az időre fogta mindenki, ami legtöbbször csak kifogás. Most meg, hogy van ideje mindenkinek, jön ez a maradj otthon kampány.

Ha vége lesz az egész járványnak, utána megint kezdődik az egész elölről.

Mi értelme így élni, életben maradni, ha valaki nem boldog és tudja, hogy nem is lehet boldog a jövőben sem, mert olyan irányba halad a világ, amilyet ő nem tud elfogadni?