Volt magányos időszak életedben? Mikor és kivel éltél?

A magányosság érzése mindig utoléri az embert. Ritka dolog, hogy valaki ugyan azt a barátot végig viszi egy életen át. Az emberek az oviban, suliban, munkahelyen, szomszédban barátkoznak általában. Utóbbi inkább csak 20-25 év után.

Szóval egy barátság legtöbbször addig tart, míg meg van a napi kapcsolat. Utána kéretlen - kelletlen eltávolodás következik. Akkor jönnek az új barátok ha minden jól megy. Sajnos 3 éve infarktusom volt, a munkahelynek annyi. Még kb fél évig jöttek, érdeklődtek a barátok, de szep lassan eltűntek mind. Most egy jó ideje nincs senki. Próbálok a neten keresgélni, de persze ez nem úgy működik, hogy akarom és kész. Kocsmába nem járok, szóval onnan sincs barátság. Van a család akikkel hetente találkozok de ennyi. Pasi létemre valamiért hölgyek barátságát keresem, s nem is akarok személyest, csak netest, de szinte hiába. Több kérdést is olvastam, ahol a magányra panaszkodnak s csak azt tudom javasolni magamnak, hogy ki kell mozdulni. Ki kell menni emberek közzé, s olyan szórakozást, kedvtelést találni, ami rendszeressé teheti azt, hogy több emberrel több alkalommal is találkozzunk, mert a barátság nem meg történik, hanem kialakul.

most

22 vagyok

idegenekkel élek egy lakásban albérletben, csak élünk egymás mellett de nem beszélünk

Lassan 20 éve vagyok magányos.

19F

Otthon, családdal éltem, barátaim is voltak, mégis kínzóan magányos voltam 14-18 éves korom közt. Nagyon bántott, hogy nincs egy olyan ember sem, akivel mindent, de tényleg mindent meg tudnék beszélni. Hiába voltak jó barátaim, nekik sem tudtam mindent elmondani, mert nem értették volna meg. Mára, 30 évesen ezt már megszoktam, magam dolgozom fel az ilyen dolgaimat, vagy ha nagyon kínoz, akkor leírom. Jelenleg is van ilyen dolog, pont tegnap történt... Visszatérve, tinikoromban a "legjobb barát" és a párkapcsolat hiánya okozta a magányosságomat. Azóta változott a gondolkodásom, remekül megtanultam egyedül is teljes lenni, a szingli élet örömeit is élvezni, amíg el nem jön az ideje egy újabb kapcsolatnak. Jelenleg egyébként párommal élek, csak hogy teljes legyen az infó.

Két évet voltam külföldön, egyedül indultam neki és nem szereztem barátokat. Igen, nagyon nehezen barátkozom. Fél évvel később, pont, mikor már kezdett kicsit hiányozni a magyar szó, öszejöttem egy magyar sráccal és kiköltözött hozzám egy évre. Szóval ott fél évig egyedül voltam mint az ujjam, és élveztem. Azt is élveztem, mikor ketten voltunk. Nem városban éltünk, hanem egy tanyasi sorházban, 3 másik család mellett, 6 km-re a legközelebbi várostól, kint a természetben. Sosem éreztem magam olyan jól, mint ott, abban a környezetben, bár a lakhatási körülmények nem hiányoznak.

Meg kell különböztetni a magányt az egyedülléttől. Lehet valaki úgy is egyedül, hogy nem szenved a magánytól, és lehet valaki a társaság középpontja úgy is, hogy belül emészti a magány.