Vannak itt mások is, akik egyedül élnek és magányosak, pedig vágynak egy kapcsolatra?

Nem vagyok magányos, prímán elvagyok egyedül (+cic) is,természetesen ha benézne az ablakon egy jó lehetőség, akkor nem futnék el előle (nem rossz dolog megosztani a boldogságot mással, azért).

De a lényeg, hogy nem szeretnék rágörcsölni. Én most kicsit szüneteltetem az online társkeresést. Voltak levelek, "összekapcsolások", randik, de nem jött össze. Én nem fogom arra, hogy nem Budapesten élek. (Velencei-tónál lakom) :)

Majd ha újra késztetést fogok érezni arra, hogy újra felrakjam magamat, akkor nekilátok és újrahegesztem az adatlapomat. :)

Szerintem személyiség kérdése, hogyan éli meg a magányt/egyedüllétet, nem kötném nemekhez, de lehet rosszul tudom. :)

41F

Én pl. biztos elmennék erre a programra (is), de nekem meg az a bajom, hogy minden percem be van osztva, mert engem meg ez éltet... és piszokul nem vagyok magányos!

[link]

Jelen :D

Szerintem egyénfüggő,nem lehet általánosítani,férfiben is nőben is lehet...magambol kiindulva talán a zárkózottságom az oka sajnos:/

4 - aztán nincs annyi eszetek, hogy legalább írjatok a kérdezővel egymásra???

Mert ha nincs, akkor nincs min csodálkozni...

Kedves Kérdező!

4-es írja: "...magambol kiindulva talán a zárkózottságom az oka sajnos:/" - És ebben nyilvánvalóan igaza is van. Neki EZ a VALÓSÁGA. De akkor most azt kérdezem:

- Ki kötelezheti rá az embert, hogy ennyire zárkózott legyen? - Talán a társadalom? Vagy rossz a kérdés... és inkább: - Mi kötelezheti rá az embert...? - A múlt negatív, kellemetlen emlékei?

Emlékek. Azok CSAK EMLÉKKÉPEK. S még ha negatívak is... nem több, mint pusztán az elmédben lévő illúzióképek. Amik már rég elmúltak. Ám az valóban igaz, hogy képes az embert megbéklyózni, leragasztani egy ponton, ahonnan úgy érzi... nincs tovább lépési lehetősége.

Na... ezt (is) nevezik az AKARATERŐ hiányának.

Ám pont akaraterő az, amely megbéklyóz és ugyancsak - egy ellentétes polaritású - akaraterő az, mely felold az alól és elindítja az embert az útján.

A megoldás? Kicsit másképp, kissé máshogyan elgondolni és cselekedni! Vagy... nagyon másként! De ez már részletkérdés. Emberekkel találkozni, nyíltnak lenni, mi több... spontán és őszintén megnyilatkozni. Ez a kulcs, bármennyire is furcsán és idegenül hangzik.

És NEM FÉLNI semmitől. Főleg attól, hogy vajon MÁS MIT GONDOL RÓLAM! Úgyis mindenki azt gondol, amit akar. De így nagyobb az esélyed, hogy egyszer, valamikor ráakadsz arra a Valakire, aki hasonlóképpen gondolkodik, mint Te. És onnantól már nem leszel egyedül. Ráadásul Ő sem! Na... ezt jelenti összejönni egy lehetséges Társsal.

Innentől kezdve pedig már NEM szükséges csak VÁGYNOD a kapcsolatra, ehelyett ápolnod kell azt a kapcsolatot. Óriási különbség. Én ezt már megtapasztaltam. S bárki számára ugyanezt kívánom: hogy lépjen a tapasztalás útjára. Mint ahogyan ösztönösen tettük ezt kisgyermekkorunkban. Amikor is ugráltunk pocsolyában, csörtettünk a susnyásba és másztunk fára! Minden félelem nélkül. Mert hogy tapasztalni... megtapasztalni akartunk. Ugye?

Az ERŐ legyen Veletek!

Előző. (Igaz sok évvel ezelőtti előző.) A pavlovi reflex jut eszembe. Talán ismered a jelenséget. Ha valakinek társaságban csak a bántás , kudarc jutott, már a hasonló szitu gondolata, lehetősége is kiválthatja ugyanazt a negatív érzelmet.

Lehet valakinek társaságba menni épp olyan, mint egy klausztrofóbiásnak egy függő hídon átkelni. Egyáltalán nem az akaraterő hiánya.

De újabb hasonlat, akit péppé vertek egy meccsen, annak nem az akaratereje hiányzik, hanem az ereje. Erősíteni kell és csak azután menjen újra meccsre. Magyarul: jogos igény lenne, hogy az ilyen emberek (én is) valós segítséget kapjanak a szociális készségek fejlesztésére, a társasági élethez stb. És ha úgy érzik, hogy már elég jók az ilyen szitukhoz, csak utána menjenek.